Társoldalunk:

Tévez Cristiano Ronaldo csapattársa lehet

Carlos Tévez néhány napja bejelentette, hogy távozna a Manchester Citytől, azt viszont nem tudni, hová menne. Az argentin támadó vételárát és fizetését kevés klub engedheti meg magának. Az egyik ilyen a Real Madrid.

A goal.com szerint a sztárklubok közül egyelőre csak a Real Madrid mozdult rá Tévezre, méghozzá komolyan. José Mourinho állítólag szívesen látná Tévezt a csapatában, arról nem is beszélve, hogy a támadó így ismét együtt futballozhatna egykori manchesteri klubtársával, Cristiano Ronaldóval.

A futballportál úgy tudja, hogy a Real már meg is kezdte a tárgyalásokat a Cityvel, és a madridiak 28 millió euró mellett két támadójuk, Karim Benzema vagy Gonzalo Higuaín valamelyikét is átengednék. Az elmúlt szezonban egyikük sem tudta meggyőzni Mourinhót arról, hogy képesek betölteni az első számú támadó szerepkörét: Benzema teljesítménye rendkívül hullámzó volt, Higuaín esetében pedig a sérülékenység a legnagyobb probléma.

További átigazolási hírek

A Stoke City megegyezett a West Ham Uniteddel Carlton Cole vételáráról, hatmillió euróban.

A Blackburn Rovers a Monaco védőjével, Cédric Mongonguval szeretne erősíteni.

A Lazio közel áll ahhoz, hogy megszerezze a Valencia litván védőjét, Marius Stankeviciust.

A Wolfsburg 2014-ig meghosszabbította csapatkapitánya, Marcel Schäfer szerződését.

A Mallorca megszerezte az argentin Tigre védőjét, Pablo Cácerest.

A Fulham a mexikói Monterrey támadóját, Aldo de Nigrist szemelte ki.

A Deportivo mexikói szélsőjét, Andrés Guardadót a Valencia szeretné leigazolni.

www.global-soccer-eu

KAPCSOLÓDÓ CIKK