Vágólapra másolva!
A brazil fociválogatott a Copa Américán eddigi pocsék játéka mellett bizarr hajviseletével is borzolja a kedélyeket. Az ötletgazda Neymar szerint a cél a meghökkentés volt, de a meccset élőben kommentáló egyes szurkolók szerint inkább nevetségessé váltak. A brazil frizurák Zsidró Tamás fodrász [origo]-nak adott elemzése szerint nem hoztak sok újat, a kivitelezésük pedig két esetben is csapnivaló. Neymar szerint a furcsa haj felér egy jó csellel, ezt hallva viszont a sportpszichológus azonnal kitalálta, hány gólt rúgott eddig a tornán a Santos tehetsége.

A brazil válogatott az első sokkhatást nem a kiábrándító játékával szolgáltatta a világnak a most zajló Copa Américán. Az ötszörös világbajnok kulcsjátékosai, Neymar, Dani Alves és Robinho a Venezuela elleni találkozón különleges frizurákkal indultak neki az év legjelentősebb futballeseményének. Mivel a fociról nem igazán lehetett beszélni a gól nélküli, alacsony színvonalú meccs alatt, a szurkolóknak volt idejük kivesézni a témát, és a brazilok ebben is elégtelen osztályzatot kaptak.

A mérkőzést élőben közvetítő Guardian internetes oldalán a hozzászólók nem kímélték a világsztárokat: "Egy sor nevetséges mohikán-változat" - jegyezte meg az egyikük, de volt, aki Dani Alvest egy fakopáncshoz, illetve a bizarr külsejű finnekből álló Leningrad Cowboys zenekar tagjaihoz hasonlította.

Miután a brazilok a Paraguay elleni találkozón is bénáztak (a hajrában szerzett góllal sikerült 2-2-es döntetlenre menteniük), volt aki ennél jóval messzebbre ment: "Robinho, Alves, Neymar - utálatos sarlatánok valamennyien. Ez a szépfiú egy Donny Osmond-szerű szörnyszülött, még a lakásomba se engedném be. Úgy néz ki, a brazilok elveszítették az egyéniségüket, azt a szikrát, ami miatt szerethető volt a futballjuk."

Forrás: AFP/Miguel Rojo
Forrás: AFP/Miguel Rojo

Neymarnak Dani Alvest is sikerült megfűznie

Bár Neymarra a Real Madrid is szemet vetett, a frizurájára rá sem bír nézni. A spanyol sportlap, a Mundo Deportivo úgy tudja, a klub elküldte két vezetőjét Brazíliába, akik a tárgyalások során arról is győzködték a játékos menedzsereit, hogy változtassa meg az imázsát, mielőtt aláír a klubhoz.

Neymar: A haj felérhet egy jó csellel

Neymart egyelőre nem sikerült lebeszélni kedvenc hajviseletéről, sőt, azt állítja, neki sikerült rábeszélnie Dani Alvest és Robinhót, hogy kövessék a példáját. "Szeretem meghökkenteni az embereket, a játékommal és a külsőmmel is" - jelentette ki a Santos játékosa. "Szerencsére a válogatottnál van néhány csapattársam, aki osztja a véleményemet."

A brazilok szerint azonban hajviseletüknek taktikai szerepe is volt. "Talán az ellenfelek is megdöbbennek egy pillanatra. Ha a hajunk elvonja a figyelmüket, ez felérhet egy jó csellel" - fogalmazott Neymar, és Robinho is hasonlóan vélekedett. "Ha nem tetszik valakinek a hajam, ne nézzen rám, addig én kapura török a labdával" - mondta a Milan csatára, aki számára megtisztelő, hogy sokak szerint a popsztár Prince-re, vagy a korai rock and roll sztárjára, Little Richardra hasonlít.

Forrás: AFP/Antonio Scorza
Forrás: AFP/Antonio Scorza

Hiába a szuperséró, Robinho a második meccset már csak a kispadról nézhette

Boda-Ujlaky Judit sportpszichológus szerint létezhet összefüggés a gyenge eredmények és a sokat kritizált frizurák között: "Sok sportoló hajlamos a nárcizmusra, a pozitív én- és testkép szinte mindegyiküknél kiemelten fontos. A brazilok néhány játékosa viszont, úgy tűnik, ezen a tornán nem azzal foglalkozik, amivel kellene, de az ok-okozati összefüggés nem világos: elképzelhető, hogy úgy érzik, nincsenek megfelelően felkészítve, vagy valamilyen egyéb okból nem motiváltak, ezért kezdtek a foci helyett mással foglalkozni."

A szakember Neymar hajjal cselezési trükkjét meghallva azt mondta: "Fogadjunk, hogy egy gólt sem lőtt eddig!" Valóban, a gól nélküli első meccs után Paraguay ellen Jadson és Fred talált be, Neymar viszont ziccereket rontott. Boda-Ujlaky a mohikánrizurával való figyelemelterelést komolytalannak tartja: "Ez hülyeség, ő sem a másik fejét nézi meccs közben, akkor álldolgálhatna a kezdőkörben. Ugyanakkor pedig olyan hajuk van, amilyet akarnak, erre az élsportban nyújtott teljesítmény bőven feljogosítja őket."

Beckham hozta be a pályára az irokézeket

Zsidró Tamás fodrász szerint Neymar gondolatmenete azért is hibás, mert ezek a megoldások egyáltalán nem meghökkentőek.

Forrás: AFP/Juan Mabromata
Forrás: AFP/Juan Mabromata

A Real Madrid is próbálja rávenni Neymart a hajvágásra

"Túlzottan meglepő fordulattal nem tudtak előrukkolni a brazilok, az összes a megszokott kategóriába tartozik" - nyilatkozta az [origo]-nak a szakember. "Az oldalt rövid, felül hosszú megoldásokkal a játékosok az irokéz stílusra hajaznak, aminek a rövidített változata még Beckhamnél jelent meg először." A fodrász szerint a legutóbbi vb-n is több játékosnál megfigyelhető stílus praktikussága miatt jól fekszik a focistáknak, és lassan a 80-as évek Bundesliga-frizurájával kezd vetekedni az elterjedtsége.

"Az irányzat persze leghamarabb az irokéz törzseknél volt jelen, de akkor jómagam még nem követtem a szakma alakulását. Volt viszont évtizedekkel ezelőtt egy nagyhatású reklám, ami egy farmermárkát népszerűsített, a hajforma megjelenése és terjedése igazából ehhez köthető. Ha tehát a brazilok valami figyelemfelkeltő új stílust akartak bedobni, akkor bizony az irokézzel rendesen elcsúsztak, mert ez elég régi történet."

Zsidró szerint főleg Neymar és Dani Alves fogott mellé, náluk ugyanis a kivitelezés is hagy maga után kívánnivalót. "Finoman fogalmazva is elég parasztul sikerült a hajuk. Ránézésre olyan, mintha az öltözőben nekifeküdtek volna, és gyorsan leszántották volna egymásnak. Talán azt mondták maguk közt, csapjunk oda egyet, vállaljuk be, az egész világ minket néz."

Készül Neymar frizurája

Robinho legalább igényes volt

Sokkal jobb megoldást választott Robinho, aki Zsidró szerint a lehető legjobban jött ki a történetből. "Az ő változata egy remekül vágott frizura, ráadásul mostanában eléggé menő hajforma. Ha bárki bemegy holnap a legmenőbb fodrászok egyikéhez, és kér egy trendi megoldást, akár ezt is kaphatja."

A focistáknál általában megfigyelhető némi késés az irányzatok lekövetésénél. "Nem jellemzőek náluk a naprakész megoldások. Ebben talán Beckham kivételt képez, na de hát nála az asszony, Victoria Beckham elég jól meghatározza, hogy mikor mit kell lépni."

A fodrász szerint egyáltalán nem mindegy, milyen hajjal rukkolnak elő a legnagyobb futballsztárok, mert az visszahat az irányzatok alakulására is. "Ezek a sportolók a hatalmas nézettség miatt komoly befolyásoló erővel bírnak, persze még így sem érhetnek nyomába a női hírességek hatásfokának. Egy Pink vagy Viktoria Beckham szintű sztár hajviselete a nők tömegét képes befolyásolni."

Zsidró szerint ugyanakkor arról sem szabad megfeledkezni, hogy a férfiaké dinamikusan fejlődő piac. "Messze vagyunk már az 50-es 60-as évektől, amikor bárki bement egy fodrászhoz, és szinte kérdezés nélkül ugyanazt a hajat vágták neki. Egyre többféle igény van, erre aztán rá is gyalogolnak rendesen a mi szakmánkban."