Vágólapra másolva!
Néhány brazil játékos nyilatkozatát olvasva azt gondolhatnánk, hogy ők jutottak a legjobb négy közé a Copa Américán. A címvédő 120 perc gól nélküli játék után a büntetőrúgások során sem tudta bevenni Paraguay kapuját, így már nyolc között kiesett.

"Azt hiszem, jó tornánk volt, felemelt fejjel léphetünk tovább. Nagy kár, hogy nem lehetünk aranyérmesek, de Paraguay ellen sokkal jobbak voltunk, és csak tizenegyesekkel estünk ki" - mondta például Robinho, aki az ötödik lett volna a büntetőrúgások során, ám mivel előtte valamennyi csapattársa hibázott, rá már nem került sor.

Az AC Milan támadója a pálya talaját katasztrofálisnak nevezte. "Egy olyan csapat számára, amely technikás futballt játszik, mint mi is, a gyepszőnyeg rendkívül ártalmas volt" - jelentette ki.

Neymar szerint csak egy kis szerencse hiányzott, Pato pedig szintén a pálya talaját hibáztatta.

Elano már kicsit önkritikusabb volt. "Ez a vereség mély nyomot hagy a szívünkben és az emlékeinkben, sohasem lehet kitörölni onnét. De erősnek kell lennünk, és tovább kell dolgoznunk, mert jó úton haladunk. A labdarúgás már csak ilyen, van, amikor nem jönnek össze a dolgok. Türelmesnek kell lennünk, meg kell találnunk a hibáinkat, hogy kijavítsuk őket".

A brazil lapok többsége - talán a döbbenet miatt - kifejezetten tárgyilagosan számolt be az eseményekről, és nem szidta a játékosokat. A Lancenet kolumnistája, Benjamin Black azért a "Micsoda röhej" címet adta írásának, a Globoesporte címlapján pedig nem állták meg, hogy odaszúrjanak egyet az argentinoknak. Az újság a "Dia de Palermo" szalagcímmel jelent meg, arra utalva, hogy az 1999-es Copa Américán az argentin csatár, Martín Palermo egy mérkőzésen három tizenegyest hagyott ki - most pedig a brazilok négyszer rontottak a büntetőpárbajban.

A barcelonai Sport viszont az 1986-os BEK-döntőt idézte fel, amikor a katalánok a Steaua Bucuresti ellen szintén egyetlen büntetőt sem tudtak értékesíteni. De a legjobban a Kicker szalagcíme érzékeltette a helyzetet: "Brazil blamázs".

www.global-soccer.eu