Vágólapra másolva!
Mindössze három hónap után menesztették a brazil Internacional labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról Paulo Roberto Falcaót, a klub korábbi legendás játékosát.

A tavaly Libertadores-kupát nyert együttes elnöke azok után köszönt el a korábbi szövetségi kapitánytól, hogy sorozatban három vereséget szenvedett el a csapata, aminek következtében a bajnokságban tizenegy forduló után csupán a nyolcadik helyen áll.

Az 1980-tól 1985-ig az AS Romában légióskodó, 34-szeres válogatott szakember mellett a sportigazgatónak, Roberto Siegmann-nak is mennie kellett a klubtól. Falcao áprilisban Celson Roth helyét vette át, akivel az Internacional megnyerte a legrangosabb dél-amerikai klubtrófeát.