Vágólapra másolva!
A Premier League lehet az első olyan futballbajnokság, ahol a 2012-13-as szezontól bevezetik a gólbírót, jelentette be Richard Scudamore, az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) ügyvezető igazgatója.

Bár a technológia alkalmazásához a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) beleegyezésére is szükség lesz, Scudamore úgy nyilatkozott, egy éven belül ez megtörténhet.

Az ügyvezető szerint a futball egésze a gólokról szól, ez határozza meg a játékosok és az edzők karrierjét, illetve a szurkolók érzéseit.

"A technológia elérhető, ha holnap rábólintanának, a Premier League-ben máris használnánk. Most a FIFA foglalkozik az üggyel, reméljük, a 2012-13-as szezonban reális cél lehet a gólbíró alkalmazása" - tette hozzá.

A gólvonal-technológia esetleges bevezetését korábban elvetette a FIFA, illetve annak szabályalkotó testülete, az International Football Association Board is. Ám az IFAB három héttel ezelőtti, éves közgyűlését követően Sepp Blatter, a FIFA elnöke jelezte, a tesztek folytatódnak, a gólbíró legkorábban a 2014-es brazíliai világbajnokságon kerülhet bevezetésre.