Vágólapra másolva!
Holland szakember kerülhet az Újpest FC sportigazgatói székébe. A klub hivatalos honlapján Bartha Csaba ügyvezető igazgató megerősítette, négy szakemberrel is tárgyalnak, az egyikük Leo Beenhakker, aki legutóbb a Feyenoordnál dolgozott technikai igazgatóként.

A menesztett Kovács Zoltán utódjaként négy név is felmerült, ezek közül az egyik Leo Beenhakkeré, nyilatkozta a klub hivatalos honlapján Bartha Csaba ügyvezető igazgató. Az Újpest új sportigazgatóját legkorábban pénteken nevezik meg.

"Meg tudom erősíteni azt az információt, amely szerint a holland Leo Beenhakkerrel is tárgyalunk a sportigazgatói poszt betöltéséről. Nem csinálunk titkot ebből, azonban el kell mondanom, hogy nem ő az egyetlen jelölt, további három szakemberrel egyeztetünk a közös munka lehetőségéről.

Összesen tehát négy jelölttel állunk kapcsolatban, és legkorábban pénteken várható a bejelentés" - nyilatkozta dr. Bartha Csaba ügyvezető igazgató.

"Szeretném megjegyezni azt, hogy eredménytelen tárgyalások esetén előfordulhat, hogy rövidebb ideig - ez az időszak egy-két hónapig is húzódhat - senki nem tölti be ezt a posztot az Újpest FC-nél. A fontos számunkra az, hogy olyan sportigazgatót találjunk, aki a klub sportszakmai stratégiai jövőképének minden tekintetben megfelel."

Bartha korábban az [origo]-nak azt mondta, az Újpest olyan sportigazgatót keres, aki a klubvezetés által meghatározott kívánalmaknak megfelel, ám erről bővebben nem kívánt nyilatkozni.

Leo Beenhakker korábban edzőként irányította többek között a Real Madridot, az Ajaxot, volt holland és lengyel szövetségi kapitány is. Legutóbb a Feyenoord technikai igazgatójaként működött, 2009 februárjában pályázta meg a pozíciót, de a legutóbbi szezon végén megvált tőle a rotterdami klub.

A szakember kapcsolatban volt az Újpesttel, hiszen ő szorgalmazta Simon Krisztián januári szerződtetését.