Vágólapra másolva!
A Copa Américát megnyerő uruguayi válogatottat két játékos is képviseli heti álomcsapatunkban, amelyben a hétközi európai kupameccseken remeklők dominálnak. Akad ír és román középhátvéd, két cseh középpályás és egy spanyol balszélső, aki Grúziában futballozik.

Kapus:

Ralf Fährmann (német, Schalke 04): A gelsenkircheniek a nyáron eladták Manuel Neuert a Bayern Münchennek, de a helyére igazolt Fährmann gyorsan belopta magát a drukkerek szívébe azzal, hogy az ősi rivális Borussia Dortmund elleni Szuperkupa-döntőn kiválóan védett, és a büntetőpárbajban is megfogott egy tizenegyest.

Hátvédek:

Benjamin Lüthi (svájci, FC Thun): A svájciak helyzete egy perccel a rendes játékidő letelte előtt reménytelennek tűnt az Európa Liga selejtezőjében az albán Vllaznia Shkoder ellen, hiszen a vendégek 1-0-a vezettek. A hazaiak azonban előbb egyenlítettek, majd a 92. percben a csereként beállt jobbhátvéd, Lüthi a győztes, egyben a továbbjutást érő gólt is megszerezte.

Ovidiu Hoban (román, Gaz Metan Medias): A medgyesi csapat az első meccsen idegenben 1-0-ra kikapott a finn KuPS-tól, a visszavágón azonban 2-0-ra nyerni tudott, és így továbbjutott. A második, mindent eldöntő találatot a rutinos középhátvéd, Hoban érte el, aki hátul is hibátlanul futballozott.

Evan McMillan (ír, St. Patrick's Athletic): A dubliniak egygólos hátrányból várták a folytatást a kazah Sahtar Karagandi ellen az Európa Ligában, és a hazai közönség előtt sikerült is kiharcolniuk a továbbjutást. Ehhez persze nagy szükség volt arra, hogy a középhátvéd McMillan ne csak hátul brillírozzon, hanem egy gólt is szerezzen.

Meshal Mubarak (Katar): A 2022-es világbajnokság rendezőjének a 2014-es tornára még selejtezőt kell játszania. A Vietnam ellen aratott hazai 3-0-s győzelem elégnek tűnik a visszavágóra. A meccsen a jelenleg legjobbnak tartott katari focista, a korábban a Feyenoordot is megjárt balhátvéd, Mubarak is eredményes volt.

Középpályások:

Karel Piták (cseh, Jablonec): A jabloneciek gólzáporos győzelmet arattak az Európa Ligában az albán Flamurtari Vlore ellen, a mérkőzés hőse a rutinos jobbszélső, Piták volt, aki csapata mind az öt találatából tevékeny részt vállalt: kettőt maga szerzett, a másik háromnál pedig előkészítőként jeleskedett.

Daniel Kolár (cseh, Viktoria Plzen): A cseh bajnokcsapat hiába nyert az első meccsen idegenben a Pjunik Jereván ellen, a visszavágón sem kímélte az örményeket. Az 5-1-es győzelem egyik fő letéteményese a karmester Kolár volt, aki két találatot ért el.

Arevalo Ríos (Uruguay): A Copa Américát megnyert válogatottból elsősorban a kiváló támadósort szokták kiemelni, pedig a siker kiindulópontja a csapat remek védekezése volt. Ríos az egész tornán elképesztően harcosan futballozott, a döntőben pedig egy remek labdaszerzés követően gólpasszt adott Diego Forlánnak.

Xisco (spanyol, Dinamo Tbiliszi): A nyár nagy váltást hozott a spanyol balszélső életében, hiszen a spanyol élvonalból a grúz bajnokságba került, miután a Levantétől a Dinamo Tbiliszi vette meg. Bemutatkozása fantasztikusan sikerült, az Európa Ligában kétszer is bevette a walesi Llanelli kapuját.

Csatárok:

Luis Suárez (Uruguay): A Copa América első felében az uruguayiak támadója kissé visszafogta magát, hiszen az első négy találkozón csak egyszer volt eredményes, a végső fázisra azonban megtalálta a góllövő cipőjét. Az elődöntőn kétszer is bevette Peru kapuját, a döntő első góljával pedig megtörte Paraguayt.

José Paolo Guerrero (Peru): Amikor kiderült, hogy Jefferson Farfán és Claudio Pizarro sem játszhat a Copa Américán sérülés miatt, akkor a perui drukkerek nem sok jóra számítottak. Guerrero azonban magára vállalta a gólszerzés feladatát, és a bronzmeccsen elért mesterhármasával a gólkirályi címet is begyűjtötte.

www.global-soccer.eu