Társoldalunk:

"Schmeichellel is ez volt a helyzet" - Ferguson szerint nincs kapuskérdés a MU-nál

2011.08.17. 15:05

A nyár egyik nagy kérdése volt, hogy a Manchester United kivel pótolja a visszavonult holland kapust, Edwin van der Sart. Sir Alex Ferguson végül a fiatal David de Geát szerződtette, és annak ellenére is bízik benne, hogy a spanyol az első két tétmérkőzésén korántsem nyújtott meggyőző teljesítményt.

Bár a Manchester United megnyerte az angol Szuperkupa-döntőt, majd győzelemmel kezdte az új bajnokságot, mégsem felhőtlen a hangulat a címvédő háza táján, mivel a nyáron érezett David de Gea egyelőre nem tűnik megnyugtató megoldásnak kapusposzton.

Két mérkőzés, két potyagól

Amikor Edwin van der Sar bejelentette, hogy a szezon végeztével visszavonul, akkor alighanem gyarapodtak a ráncok Alex Ferguson homlokán. A holland ugyanis gyakorlatilag a csúcson vonult vissza, még az előző idényben is egészen fantasztikusan védett, és sejteni lehetett, hogy a pótlása nem lesz egyszerű.

A klub kapusedzője, Eric Steele gyakorlatilag minden szóba jöhető jelöltet élőben nézett meg az elmúlt esztendőben Manuel Neuertól kezdve René Adleren keresztül Maarten Stekelenburgig, és sokáig egyáltalán nem De Gea volt a favorit. Steele Neuert tartotta a legjobbnak, míg szakmai stáb egy másik tagja, René Meuelensteen januárban még azt nyilatkozta, hogy Stekelenburg az első számú jelölt.

Végül mégis a mindössze 20 éves spanyol érkezett az Atlético Madridtól, miközben azért januárban megvették a dán Anders Lindegaardot is, alighanem tartaléknak. Egyelőre ugyanis De Gea az első számú kapus, annak ellenére, hogy a teljesítménye messze nem a tökéletes. A Community Shielden az első gólnál nem mozdult ki egy beívelésre, és Edin Dzseko távoli lövése sem tűnt védhetetlennek - mint ahogyan az első bajnoki fordulóban a West Bromwich ellen Shane Long próbálkozása sem. De Geát szerencséjére a társak kisegítették, és a MU mind a két összecsapást megnyerte.

A szakmai stáb bízik a spanyolban

A bajnokit követően Ferguson is elismerte, hogy kapusa hibázott, de véleménye szerint ez benne van a pakliban. "Azt hiszem, egy kicsit elveszítette a koncentrációját, de a második félidőben alaposan megdolgoztatták. A bírónak jobban meg kellett volna védenie, de ilyen az angol futball. Emlékeim szerint a kontinensről Angliába igazoló kapusoknak mind át kell menniük ezen a tanulási folyamaton, még Peter Schmeichellel is ez volt a helyzet" - vitaminozta az új igazolás önérzetét a veterán edző.

De nem csak ő védte meg De Geát, hanem a nagy előd, Schmeichel is, aki még a Community Shieldet követően azt mondta: "Megígértem, hogy nem szólok bele a dologba, de egyvalamit azért hozzáfűznék. Úgy vélem, hogy nevetséges, hogy egyetlen mérkőzés után kritizálják a srácot". Steele pedig nem titkolta, hogy De Geának még van miben fejlődnie, azonban képes lesz alkalmazkodni a Premier League-hez. "Egyetlen játékos sem tökéletes 20 évesen, még van min dolgozni, de Davidben meg van a kellő higgadtság, és a korához képest nagyon érett. Látták Van der Sart ilyen idősen? Ő már 34 volt, amikor Angliába igazolt" - magyarázta a kapusedző.

Bakiparádé Manchesterben

A drukkerek mindenesetre kicsit tartanak attól, hogy megint azt kell átélniük, mint a Schmeichel és Van der Sar közötti időszakban. Akkor hat év alatt tíz kapus védett a MU-ban bajnoki mérkőzésen, és többségüket egyáltalán nem olcsón vették. A dán 1999-ben hagyta el a csapatot (utolsó mérkőzése a Bayern München elleni győztes BL-döntő volt), és ezt követően a klub két kapust is szerződtetett. Mark Bosnich és Massimo Taibi is ingyen érkezett, de egyikük sem vált be, az olasz pedig elsősorban a Southampton ellen kapott hatalmas potyagóllal vonult be az angol futballfolklórba, na meg azzal, hogy a Chelsea elleni rangadón öt gólt kapott.


Pár meccsen Schmeichel korábbi tartalékja, René van der Gouw, illetve a Skóciából kölcsönvett Andy Goram is védett, majd 2000 nyarán 11,7 millió euróért érkezett a francia világ- és Európa-bajnok Fabien Barthez. Ő sokáig hosszú távú megoldásnak tűnt, az első szezonjában kifejezetten jól védett, de mindig benne volt a bakizás lehetősége, mert előszeretettel cselezgetett.


Majd három szezonon keresztül ő volt az első számú kapus, de az olyan bakik, mint az Arsenal elleni két hiba kikezdték Ferguson idegeit.


Máshol beváltak a MU-tól elküldött kapusok

A saját nevelésű Paul Rachubka, illetve Nicky Culkin nem bizonyult elég jónak (mindketten egy-egy bajnokin védtek), de nem vált be a 2002 nyarán 2,25 millió euróért megvett spanyol Ricardo sem (ő is csak egyetlen meccsen kapott lehetőséget), és a még 2001-ben hárommillióért szerződtetett északír Roy Carroll sem. Az ő legemlékezetesebb megmozdulása az volt, amikor a Tottenham Hotspur ellen beejtette Pedro Mendes emelését, más kérdés, hogy a játékvezető nem adta meg a gólt.


Az amerikai Tom Howard manchesteri karrierje is ígéretesen indult, de 2004-ben a Porto elleni BL-negyeddöntőn középre ütötte Benny McCarthy szabadrúgását, Costinha belőtte a kipattanót, és a MU helyett a portóiak mentek tovább - amivel sokak szerint elvágta a manchesteri karrierjét.


Van der Sart 2005 nyarán vették meg a Fulhamtől, de ugyanakkor érkezett Ben Foster is, egy évvel később pedig Tomasz Kuszczakot is megvették - a lengyel még ma is a kerethez tartozik, de a hírek szerint a nyáron távozik. Bárki is igazolja majd le, rosszul aligha jár vele, mert a Manchester Unitednél könnyűnek találtatott kapusok máshol azért általában megállták a helyüket.

Howard évek óta az Evertonban véd, nem is rosszul; Carroll jelenleg a dán Odense kapusa; Foster idén esett ki az élvonalból a Birmingham Cityvel; Ricardo 2005 óta közel 200 meccsen játszott a Primera Divisiónban az Osasunával.

www.global-soccer.eu

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK