Vágólapra másolva!
Nagy Tamás, az FTC megbízott edzője a labdarúgócsapat hivatalos oldalán elnézést kért a múlt héten lemondott Prukner Lászlótól, akiről korábban azt mondta: távozásával érezhetően jobb lett a hangulat a ferencvárosi öltözőben. Prukner az [origo]-nak azt mondta: elfogadja a bocsánatkérést.

Az FTC hivatalos oldalán olvasható hír szerint Nagy Tamás nyilvánosan kíván bocsánatot kérni közeli barátjától, Prukner Lászlótól, amennyiben bármivel megbántotta őt az elmúlt napokban.

"Nem állt szándékomban azt az embert megsérteni, akivel 14 fantasztikus hónapot dolgoztunk együtt itt, a Ferencvárosnál. Amennyiben mégis ezt tettem volna, akaratomon kívül, ezúton kérek elnézést tőle" - nyilatkozta Nagy Tamás, aki a múlt héten távozott Prukner László segítőjeként dolgozott, a vezetőedző távozásával viszont az FTC megbízott edzője lett.

"Nem vagyok haragtartó ember, természetesen elfogadom a bocsánatkérését" - mondta az [origo] megkeresésére Prukner László.

Prukner vasárnap a Sport TV Harmadik félidő című műsorában arról beszélt, hogy kollégája igencsak megbántotta, amikor - többek között - azt nyilatkozta, hogy az edzőváltást követően érezhetően jobb lett a hangulat az öltözőben.

A szakember emlékeztetett, hogy sok időt eltöltött már Nagy Tamással a pro-licences képzésen és az Üllői úton is. "Amikor Kubatov Gáborral egyeztettünk, az volt az első, hogy kértem, az általam idehozott két kollégának ne kelljen elmennie. A szerződésükben benne volt, hogy ha én távozom, akkor a szakmai stáb is távozik, viszont mivel elég makacs, és gyakran önfejű ember vagyok, ebből adódóan pedig a döntéseket általában én magam hoztam, úgy voltam vele, hogy az esetleges hibáimért ne kerüljön veszélybe egy másik ember egzisztenciája. Szerintem ez erről az oldalról rendben van" - idézte a Pepsifoci.hu Pruknert.

"A nyilatkozatot pedig nem tartom helyénvalónak, úgy gondolom, a kolléga mélyen a lelkembe lépett. A hét második fele lelkileg egyébként eléggé megviselt, sorozatban jöttek a hasonló nyilatkozatok, ezek pedig egy kicsit megfektettek. Azt hiszem viszont, hogy fel fogom azért ezt dolgozni" - mondta a tréner, hozzátéve, hogy ha minden ugyanígy történne, akkor is újrakezdené a 2010-ben kezdődött ferencvárosi edzősködését.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Nagy Tamás (balra) egy tavalyi Fradi-edzésen

Prukner Lászlóval az előző idényben harmadik lett a Ferencváros, igaz, év közben az Újpesttől idegenben 6-0-ra, a Videotontól pedig hazai pályán 5-0-ra kikapott a csapat. Ennek ellenére a szurkolók többsége kedvelte őt, mivel a csapattal úgy lett nemzetközi kupainduló, hogy a játékosok több hónapon át nem kaptak fizetést.

Az idei bajnokságot két döntetlennel és három vereséggel kezdő Prukner a múlt héten mondott le. Mint a Sport TV-nek elmondta, soha nem futamodna meg, de ezúttal úgy érezte, hogy ezzel segíthet a legtöbbet a Ferencvároson.

Megbízott utódja, Nagy Tamás vasárnap debütált az Üllői úton, ahol a Haladás 2-1-re legyőzte az FTC-t, amely így mindössze tizenharmadik a táblázaton.