Vágólapra másolva!
A Magyar Labdarúgó Szövetséghez (MLSZ) fordul és pert indít Mészöly Géza, az Újpest FC volt vezetőedzője, mivel álláspontja szerint szerződését jogtalanul bontották fel azonnali hatállyal.

Ugyan az Újpest labdarúgócsapata közleményben jelezte, hivatalosan is megegyezett a szerződésbontás feltételeiről Mészöly Gézával, a korábbi vezetőedző szerint azonban akadnak kifogásolható tényezők.

Mészöly Géza a hétfői sajtóbeszélgetésén elmondta: A megállapodást azonnali hatállyal és azzal az indokkal bontották fel, mert nem tudta teljesíteni a sportigazgatóval előre egyeztetett elvárásokat. Ez az 1-5. hely valamelyikének elérését jelenti, ugyanakkor szerinte az, hogy négy forduló után még pont nélkül állt a csapat, nem jelenti azt - és nem is bizonyítható -, miszerint a célkitűzés elérhetetlen.

A 44 éves trénert augusztus 10-én menesztették azt követően, hogy az OTP Bank Liga első négy fordulójában vereséget szenvedett a lila-fehér együttes, helyére a szerb Zoran Spisljakot nevezték ki. A szakember álláspontja szerint szerződését csak rendes felmondással bonthatták volna fel, ez esetben pedig a neki járó hat hónapi bérét kellett volna az Újpestnek kifizetnie. A szakember jelezte, hajlandó polgári peres úton is bebizonyítani igazát.

"A bajok akkor kezdődtek, amikor Kovács Zoltánt kirúgták" - mondta Mészöly, hozzátéve, a korábbi sportigazgatóval jól tudott együtt dolgozni. Megerősítette Kovács korábban az [origo]-nak mondott szavait, hogy ő megtartotta volna Mitrovicot is, de a tulajdonos átnyúlva a szakma feje fölött, eladta a Videotonnak.

Hozzátette, sajnos kényszerpályán mozgott, mert Kabátra nem számíthatott, Fehér Csaba eltiltását töltötte, Balajti megsérült, Ahjuperát nem tudta megtartani a klub, amely a játékosoknak is tartozott.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

"Utoljára a Fradi elleni 6-0, illetve a Szolnok elleni mérkőzés után volt pénz, onnantól kezdve állandósultak a csúszások és a tartozások. Ez megijesztette, bizonytalanná tette a játékosokat" - mondta és többször is a törékeny jelzővel illette egykori csapatát.

Utólag belátta, hiba volt Rajczi Pétert visszavinni a csapathoz, mert ez a lépés gyengítette a szakmai stáb tekintélyét. A válogatott csatár útjai előbb elváltak az Újpesttől, ám Bartha Csaba a megérkezését követően békíteni próbált, így Mészöly kényszerből vette vissza a játékost.

"A csapat ugyan meglepődött, nyílt konfliktus nem volt, de az eset megmérgezte a hangulatot" - vélte. Jelezte, nem szeretne sugallni semmit, de szerinte érdekes volt a Paks elleni bajnokin a megítélt büntetőt követő jelenet is: A tizenegyes elvégzésére Lázár és Rajczi volt kijelölve, előbbi felkapta a labdát, Mészöly rábólintott, hogy rúgja ő, mire Rajczi kivette kezéből, és végül elhibázta a lövést.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Mészöly szerint Rajczi másodszor tette a kést a nyakára, hiszen a 2005-2006-os bajnokság utolsó fordulójában az Újpestnek csak nyernie kellett volna a Fehérvár ellen, ám a csatár lekönyökölte Kollert, piros lapot kapott, végül a fehérváriak idegenben nyertek 3-1-re, és a Debrecen lett az aranyérmes.

A tréner látta a csapat kaposvári és Diósgyőr elleni bajnokiját is, úgy fogalmazott, nehéz volt nézni, mert úgy érezte, ott a helye a kispadon.

A sportsajtóban az Újpest tulajdonosaként emlegetett Tolnai Sándor előzetes letartóztatását követően az üzletember felesége vette át az irányítást a klubban, aki szerette volna maradásra bírni Mészölyt. Végül a sportigazgató, Leo Beenhakker - akinek esetleges érkezéséről Mészöly már a nyáron hallott - ment be Tolnaihoz beszélőre, ott dőlt el a sorsa.