Vágólapra másolva!
Az osztrák másodosztályú FC Lustenau labdarúgócsapatának játékosa lesz Etienne Eto'o, akinek bátyja, a kameruni válogatott Samuel rövidesen csúcsfizetésért az orosz Anzsi Mahacskala futballistája lehet.

Etienne Eto'o a 2009/10-es idényben a spanyol másodosztályban érdekelt Gimnastic Tarragonát erősítette, azóta többek között a német 1. FC Nürnbergnél is szerepelt próbajátékon. A 21 esztendős csatár egyéves megállapodást kötött a Lustenauval.

A testvérpár idősebbik tagja a Barcelonával és az Interrel is Bajnokok Ligáját nyert. A 30 éves Samuelt a Dzsudzsák Balázst is foglalkoztató Mahacskala csábította az elmúlt hetekben, s bár néhány napig úgy tűnt, az Internek és az Anzsinak nem sikerül megegyeznie, vasárnap Eto'o kikerült a milánói együttes keretéből, ezt pedig a hírügynökségek egyértelműen úgy értékelték, hogy létrejött a megállapodás.

Meg nem erősített hírek szerint a kameruni támadó szezononként 20 millió eurót kapna a Szulejman Kerimov milliárdos tulajdonában álló dagesztáni klubtól.