Vágólapra másolva!
Az olasz labdarúgóliga illetékesei nem szavazták meg a játékosok által támogatott új kollektív szerződés aláírását, így egyre valószínűbb, hogy csúszni fog a Serie A hétvégi rajtja.

A liga húsz tagja közül 18-an voksoltak a szerződés aláírása ellen. A Serie A húsz csapatkapitánya és a profi játékosok szakszervezetének (AIC) képviselője már korábban aláírta a megállapodást, és az AIC már akkor közölte: amíg ez a liga részéről nem történik meg, addig a futballisták nem hajlandók pályára lépni.

A tavaly lejárt szerződés körüli vita során az elmúlt évadban a játékosok kétszer is kilátásba helyezték a sztrájkot, de akkor a tárgyalások eredményre vezettek.

A liga többek között azt szeretné elérni, hogy a futballisták akaratuk ellenére is eladhatók legyenek, illetve a kiselejtezett játékosokat ki lehessen zárni az edzésekről. Az AIC hallani sem akar ezekről a tervekről. A Primera División, a spanyol bajnokság eredetileg múlt szombatra kiírt rajtja hasonló okból maradt el.