Vágólapra másolva!
A Vasas pontot szerzett Kecskeméten az OTP Bank Liga 8. fordulójának szombati játéknapján. A meccs után Tomislav Sivic, a Kecskemét edzője azt mondta, a csapatát ért bírói tévedések miatt benyújtotta lemondását.

OTP Bank Liga, 8. forduló:
Kecskeméti TE - Vasas-Híd 1-1 (1-0)
Széktói-stadion, 3500 néző
v.: Kovács J.
Kecskemét: Németh G. - Maynard (Simon, 87.), Radanovic, Balogh B., Mohl - Savic, Alempijevic, Bertus (Cukic, 66.) - Gyurcsó, Lencse, Bori.
Vasas: Ilizi - Kulcsár D., Kovács G., Gáspár, Sütő - Mehmedagic, Bárányos (Jokic, 63.), Farkas B. (Ferkó, 83.), Katona - Dajic, Simic (Beliczky, 73.).
gól: Lencse (43.), illetve Mehmedagic (85.)
sárga lap: Cukic (76.), Gyurcsó (78.), Radanovic (89.), illetve Mehmedagic (47.), Sütő (79.)

A mérkőzés első félidejében kiegyenlített játékot láthatott a közönség, mindkét csapat előtt adódott gólszerzési lehetőség. A félidő vége előtt Savic mesteri indításából a KTE színeiben első mérkőzését játszó Lencse megszerezte a vezetést a hazai csapatnak.

A második játékrészben a küzdelem dominált, a Vasas megpróbált egyenlíteni, ami egy szöglet utáni fejesgólból sikerült a vendégeknek. A mérkőzés végén csak a szerencse mentette meg a hazaiakat az újabb Vasas-góltól.

A kesport.hu a meccs után azt írta, Tomislav Sivic, a Kecskemét edzője ideges hangulatban érkezett a sajtótájékoztatóra, egy székbe dühösen belerúgott, majd bejelentette, a csapatát ért bírói tévedések miatt benyújtotta lemondását. Azt egyelőre nem tudni, Rózsa Pál többségi tulajdonos elfogadta-e a szerb edző döntését.

A forduló további programja, vasárnap:
MVM Paks - Diósgyőri VTK 16 ó
Ferencváros - ZTE FC 18 ó

A tabella:
1. DVSC-TEVA 8 7 1 - 16-5 22 pont
2. Győri ETO 8 7 1 - 15-5 22
3. Pécsi MFC 8 5 1 2 12-13 16
4. Budapest Honvéd 8 5 - 3 17-10 15
5. Videoton FC 8 4 1 3 12-6 13
6. Lombard Pápa Termál FC 8 4 1 3 9-8 13
7. Kecskeméti TE 8 3 3 2 16-11 12
8. Diósgyőri VTK 7 3 2 2 11-8 11
9. BFC Siófok 8 2 3 3 7-7 9
10. MVM Paks 7 2 3 2 12-14 9
11. Haladás Sopron Bank 8 2 2 4 7-10 8
12. Kaposvári Rákóczi 8 1 4 3 11-16 7
13. Vasas-Híd 8 1 3 4 9-16 6
14. Újpest FC 8 1 2 5 9-13 5
15. Ferencváros 7 - 2 5 4-10 2
16. ZTE FC 7 - 1 6 4-19 1