Vágólapra másolva!
A Bajnokok Ligája 20. kiírása döntőnek is beillő mérkőzéssel rajtol, a címvédő FC Barcelona az AC Milant fogadja. A katalánok szeretnének olyan tettet végrehajtani, amit még egyetlen klub sem - a BL-ben soha senki nem tudta megvédeni a címét. Persze nem a Barca az egyetlen esélyes, és a végső győzelemre még egy BL-újoncot is elég erősnek tartanak.

Részben a két évvel ezelőtt az UEFA elnöke, Michel Platini által bevezetett reformnak köszönhetően a 32-es mezőny alaposan kicserélődött az előző idényhez képest. Az egy évvel korábban a csoportkörbe bejutott csapatok közül mindössze 15 van ismét a mezőnyben, más kérdés, hogy ez a 15 együttes szinte állandó résztvevője a BL-nek. A sztárklubok nagy része már bajnoki helyezésének köszönhetően automatikusan ott van a csoportkörben: az Internazionale 2001-ben, Arsenal 1997-ben, az FC Barcelona 1996-ban, a Manchester United 1995-ben, a Real Madrid 1994-ben hiányzott utoljára a sorozatból.

A Borussia Dortmund a nagy visszatérő

A nagy hiányzók (mint a Liverpool vagy a Juventus) mellett nagy visszatérők is akadnak. A Borussia Dortmund például hét év után lép ismét pályára a Bajnokok Ligájában, és a német bajnokcsapat az első meccsén rögtön rangadót játszik, mégpedig az Arsenallal. Mindkét gárda kisebb hullámvölgyben van: a dortmundiak a legutóbbi fordulóban hazai pályán kaptak ki a Herthától, és ezzel oda lett a 18 mérkőzés óta tartó otthoni veretlenségük. A Borussia futballistáinak többsége számára a BL új élményt jelent, és maguk a játékosok is tisztában vannak azzal, hogy itt még nagyobb koncentrációra van szükség.

"Sokunknak ez lesz az első alkalom a Bajnokok Ligájában, és ez azért más szint, mint a Bundesliga" - ismerte el a szerb középhátvéd, Neven Subotic, aki azonban bízik abban, hogy az Arsenal játékstílusa fekszik csapatának. "Sokkal több helyzetünk szokott lenni, ha az ellenfél is játszani akar" - jelentette ki.

Az Arsenalnál jól ismerik az ellenfél erősségeit, hiszen a nyáron állítólag bejelentkeztek a dortmundiak fiatal középpályásáért, Mario Götzéért, de a Borussia 40 millió euróért sem engedte el. Ráadásul a Dortmund lengyel légiósai (Robert Lewandowski, Jakub Blaszczykowski és Lukasz Piszczek) a múlt héten a válogatott edzőtáborában végig azzal cukkolták az Arsenalban védő honfitársukat, Wojciech Szczesnyt, hogy a Signal Iduna Parkban sok dolga lesz. "Remélem, a meccs után én leszek vidámabb. Nem tudnak megzavarni, koncentrált leszek" - mondta a kapus, aki a múlt heti Lengyelország-Németország barátságos mérkőzésen fantasztikusan védett.

Nem ez lesz a játéknap egyetlen német-angol párviadala, hiszen a Chelsea a Bayer Leverkusent fogadja, ez a meccs főleg Michael Ballack számára lesz különleges, elvégre korábban éppen a londoniaknál futballozott, és egykori csapattársai közül nagyon sokan még mindig a Stamford Bridge-en játszanak.

Ugyanebben a csoportban szerepel Tőzsér Dániel és Köteles László klubja, a belga Genk, amely a nyitómeccsen a Valenciát fogadja. A Bl harmadik magyra játékosa, Huszti Szabolcs az orosz Zenittel a ciprusi APOEL Nicosia otthonában kezdi meg szereplését.

Xavi a jobb, Iniesta a bal agy

Az első forduló leginkább várt mérkőzését viszont Barcelonában játsszák, ahol a címvédő FC Barcelona az AC Milan ellen lép pályára. A döntőnek is beillő párosítás (1994-ben ez volt a finálé, akkor a Milan 4-0-ra nyert) fő érdekessége az lehetett volna, ha Zlatan Ibrahimovic pályára lép a Camp Nouban, azonban a svéd csatár, aki a 2009-2010-es szezon után Josep Guardiolával való konfliktusa miatt távozott a klubtól, végül sérülés miatt nem játszhat.

Forrás: AFP/Lluis Gene
A két agyfélteke

A vendégeknél így is lesz két volt Barca-játékos (Gianluca Zambrotta és Mark van Bommel), és a milánóiak alelnöke, Adriano Galliani egyáltalán nem aggódott Ibra hiánya miatt. "Így majd két másik klasszis, Antonio Cassano és Pato játszik, emiatt nem fogok sírva fakadni". A Barca a legutóbbi tíz mérkőzésén veretlen a Camp Nouban, de a Milan ghánai középpályása, Kevin-Prince Boateng tudja a sikerhez vezető receptet. "A két kulcsfigura Xavi és Iniesta - a jobb agy és a bal agy. Ha őket megállítjuk, akkor a csatáraik sokkal nehezebben jutnak helyzetbe. Egyetlen csapat sem tud játszani az agya nélkül" - magyarázta a Boateng.

Agüero elszomorítaná apósát

A 32-es mezőnyben öt újonc van, kettő rögtön egymás ellen játszik szerdán. A Manchester City-Napoli összecsapás érdekesnek ígérkezik, ráadásul a manchesteri csapatot sokan még arra is képesnek tartják, hogy egészen messzire jusson a sorozatban. A City egyébként története során egy alkalommal (az 1968/69-es idényben), a Napoli pedig kétszer (1987/88, 1990/91) már szerepelt az első számú európai kupában, de akkor azt még BEK-nek hívták. A nápolyiaknál akkor Diego Maradona volt a szupersztár, akinek veje, Sergio Agüero a nyáron szerződött a Manchester Citybe, szerinte csapata meglepetést is okozhat a sorozatban. "A Bajnokok Ligája nagyon kemény, a mérkőzések rendkívül nehezek lesznek, de erős keretünk van, és messzire juthatunk" - nyilatkozta az UEFA hivatalos honlapján a kiváló argentin csatár.

A T-Home és a UPC előfizetői is láthatnak meccseket kedden és szerdán

Bár a Telekom erőfeszítései ellenére még mindig nem jött létre megállapodás a Bajnokok Ligáját közvetítő sportcsatorna képviselőivel, a labdarúgás iránt érdeklődő T-Home-előfizetők szerdánként sem maradnak BL-mérkőzések nélkül. 2011. szeptember 1-től a tévészolgáltatás Családi csomagjaiban a SAT1 csatorna is látható, amely szerdán élőben közvetíti a Bajnokok Ligája adott napi rangadóját, így az előfizetők a PRO4-en nyomon követhető ­keddi esti közvetítések mellett a következő napon is nézhetnek BL-meccset. Kedden a T-Home-ügyfelek számára szintén elérhető PRO4 csatornán a Barcelona-Milan, szerdán pedig a SAT1-en a Villarreal-Bayern München mérkőzések lesznek láthatók.

A UPC hétfőn megállapodást kötött a PRO4 továbbítására, és az új csatornát már elérhetővé is tette a legolcsóbb, bronze elnevezésű csomagban, az 50-es programhelyen. Az új csatorna iránti igényt nem kell külön jelezni, így a UPC ügyfelei is megtekinthetik a keddi, Barcelona-Milan rangadót. A szerdai meccseket adó SAT1 csatorna a UPC digitális kábeltévés kínálatában, az Európa csomagban található meg.


Az első forduló programja, kedd:
E csoport: Chelsea - Bayer Leverkusen, Genk - Valencia
F csoport: Dortmund - Arsenal, Olympiakosz - Olympique Marseille
G csoport: FC Porto - Sahtar Doneck, APOEL Nicosia - Zenit
H csoport: Barcelona - AC Milan, Viktoria Plzen - BATE Boriszov

Szerda:
A csoport: Manchester City - Napoli, Villarreal - Bayern München
B csoport: Lille - CSZKA Moszkva, Internazionale - Trabzonspor
C csoport: FC Basel - Otelul Galati, Benfica - Manchester United
D csoport: Dinamo Zagreb - Real Madrid, Ajax Amsterdam - Olympique Lyon