Vágólapra másolva!
Zalaegerszeg hazai pályán döntetlent játszott a Kecskeméttel szombaton, így kilenc forduló után is nyeretlen, és sereghajtó maradt az NB I-ben. A zalaiak büntetőt hibáztak, és azt sem tudták kihasználni, hogy huszonnégy percig emberelőnyben játszhattak.

OTP Bank Liga, 9. forduló:
ZTE FC - Kecskeméti TE 1-1 (1-1)
Zalaegerszeg, 2125 néző
v.: Fábián
ZTE: Jahic - Kocsárdi, Bogunovic, Bulatovic, Hidvégi - Máté, Kamber, Szakály D. (I. Delic 75.), Balázs - Bujor (A. Delic 53.), Turkovs
Kecskemét: Németh G. - Alempijevic (Koszó 54.), Radanovic, Balogh B., Mohl - Savic, Bertus, Ebala, Gyurcsó (Gyagya 70.) - Bori (Foxi 55.), Lencse
gól: Balázs Zs. (40.), illetve Lencse (11.)
sárga lap: Bulatovic (7.), illetve Bori (42.), Lencse (64.), Mohl (65., 66.)
kiállítva: Mohl (66.)

Az utolsó helyen tanyázó ZTE gyorsan vezetést szerezhetett volna, de az első percben Bujor 11-esét könnyedén védte a vendégek kapusa. A Kecskemét ezután hamar büntetett, majd gólját követően több veszélyes ellentámadást vezetett. A hazaiak a félidő hajrájában nagy védelmi hibát kihasználva egyenlítettek.

Szünet után aktívabbá vált a zalaegerszegi csapat, de döntő mezőnyfölényéhez az is kellett, hogy Mohl egymás után kétszer is súlyos szabálytalanságot kövessen el, amiért kiállították. Az emberelőnyt nem sikerült kihasználnia a ZTE-nek, így továbbra is nyeretlen.

Az állás:
1. DVSC-TEVA 8 7 1 - 16-5 22 pont
2. Győri ETO 8 7 1 - 15-5 22
3. Budapest Honvéd 9 6 - 3 19-10 18
4. Pécsi MFC 9 5 2 2 13-14 17
5. Diósgyőri VTK 9 4 3 2 14-10 15
6. Videoton FC 9 4 2 3 12-6 14
7. Lombard Pápa Termál FC 9 4 1 4 10-10 13
8. Kecskeméti TE 9 3 4 2 17-12 13
9. Haladás Sopron Bank 9 3 2 4 9-11 11
10. BFC Siófok 9 2 4 3 8-8 10
11. MVM Paks 8 2 4 2 13-15 10
12. Kaposvári Rákóczi 9 1 4 4 12-18 7
13. Vasas-Híd 9 1 4 4 9-16 7
14. Ferencváros 8 1 2 5 6-10 5
15. Újpest FC 9 1 2 6 9-15 5
16. ZTE FC 9 - 2 7 5-22 2

A forduló további programja, vasárnap:
DVSC-TEVA - MVM Paks 16 ó
Győri ETO FC - Ferencváros 18 ó

A góllövőlista élcsoportja:
8 gólos: Danilo (Honvéd), Peric (Kaposvár)
5 gólos: Melczer (Siófok)
4 gólos: Bódi (DVSC), Coulibaly (DVSC), Horváth Zs. (Pécs), Maric (Pápa), Seydi (DVTK)