Vágólapra másolva!
Sok problémával szembesülnek majd a 2014-es brazíliai világbajnokság szervezői Romário, a válogatottal 1994-ben világbajnoki címet szerzett futballsztár szerint.

A tavaly óta parlamenti képviselőként dolgozó, 44 éves excsatár főként az infrastrukturális lemaradásokat és a magas jegyárakat bírálta. "Nem tudjuk majd kezelni a sok millió turistát, és az a döntéstervezet sem helyes, mely szerint iskolai szünetet tartanának a rendező városokban a meccsnapokon" - jelentette ki a szocialista párt soraiban ülő Romário.

A pályafutása során több mint ezer gólt szerző játékos ellenezte, hogy állítólag 120 és 150 real (14 100-17 600 forint) között lesznek majd kaphatók a jegyek, és egyben felszólította a nemzetközi szövetséget az árcsökkentésre.