Vágólapra másolva!
Amíg az 1990-es években az ír labdarúgó-válogatott számos legendás alakja azért szerepelhetett a nemzeti csapatban, mert bizonyítani tudta valamelyik felmenője ír származását, addig napjainkban az 1998-as belfasti egyezménnyel a legjobb északír játékosokat csábítja el. Az északír szövetség hiába próbál ez ellen tenni valamit, már a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) és a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) is tehetetlen.

A legfrissebb FIFA-világranglistán az északír válogatott a 70., ez tizenegy helynyi visszaesést jelent az előző hónaphoz képest. Ilyen rosszul utoljára 2006 augusztusában állt a rangsorban, akkor 72. volt, az utóbbi években a hanyatlás egyre nyilvánvalóbb. A szövetségi kapitánynak, Nigel Worthingtonnak azonban nincsen könnyű dolga, mert ha feltűnik egy-egy tehetséges fiatal, akkor Írország is bejelentkezik érte. Ez ellen pedig az északírek semmit sem tehetnek.

Kamu ír a válogatottban

Az északír konfliktust rendezni próbáló 1998-as belfasti egyezmény ugyanis kimondja, hogy minden Észak-Írországban született automatikusan megkapja az ír állampolgárságot is. Mivel a válogatottsághoz a FIFA érvényben lévő szabályai értelemében az adott ország állampolgárságára van szükség, így gyakorlatilag minden északír akár ír válogatott is lehet.

Ráadásul a nemzetközi szövetség aktuálisan érvényben lévő rendelkezése szerint erről viszonylag későn is ráér dönteni, hiszen egy futballista egészen addig változtathat nemzeti csapatot, amíg tétmérkőzésen pályára nem lépett a felnőttek között.

Az írek már korábban is igyekeztek kihasználni minden kiskaput annak érdekében, hogy válogatottjukat még erősebbé tegyék. Az 1990-es évek legendás csapatában (amely ott volt az 1990-es és az 1994-es vébén is) több olyan futballista is akadt, akinek túl sok köze nem volt Írországhoz, azonban valamelyik felmenője révén mégis pályára léphetett.

John Aldridge, Mick McCarthy, Andy Townsend, Phil Babb és Jason McAteer Angliában, Ray Houghton pedig Skóciában született, mégis ír válogatottak lettek, akárcsak Tony Cascarino, akinek a nagyapja volt ír. Más kérdés, hogy mivel szülei örökbe fogadták őt, így semmiféle ír vér nem csörgedezett az ereiben. Ő maga így fogalmazott önéletrajzában: "Csalás volt az egész, kamu ír voltam."

A FIFA és a CAS sem ellenkezett

Az első északír tehetség, akiket az íreknek sikerült elcsábítaniuk, a Manchester United középpályása, Darron Gibson volt. A Derryben született játékos U16-os szinten még Észak-Írországot képviselte, azonban amikor a MU-nál járt próbajátékon, nem tudott elmenni egy válogatott meccsre, ezért büntetésként kitették a keretből.

Az írek résen voltak, és lecsaptak rá, és innentől kezdve már Írország színeit viselte. Amikor 2007-ben a nagyválogatottba is meghívták a Dánia elleni Eb-selejtezőre, akkor az északír szövetségi kapitány szerette volna meggyőzni arról, hogy mégis szülőhazáját válassza, ám Gibson hajthatatlan volt.

Az eset ráébresztette az északíreket a helyzet komolyságára, a FIFA-hoz fordultak, ám a nemzetközi szövetség mosta a kezeit, mondván, semmit sem tud tenni, hiszen minden teljesen szabályos.

Az írek pedig nem álltak meg: a következő a Portsmouth középpályása, Marc Wilson volt, aki szintén Észak-Írországban született, és 15 éves koráig szülőhazája színeit képviselte, azonban ezt követően írré avanzsált, és tavaly márciusban a nagyválogatottban is bemutatkozott.

Amikor az északírek az Everton fiatal védőjét, Shane Duffyt is elveszítették (alapember volt az U17-es és az U19-es válogatottban, játszott a 21 éven aluliak között is, és Worthington már a nagyválogatottba akarta meghívni, amikor az írek elcsábították), akkor a szövetség a Nemzetközi Sportbírósághoz (CAS) fordult, azonban Lausanne-ban sem találtak semmi szabálytalanságot.

Forrás: AFP

"Rendkívül bosszantó, hogy rengeteg időt, energiát és pénzt fektetünk egy fiatal tehetség képzésére, hogy aztán később mégis egy másik országot válasszon" - panaszolta Worthington, amikor májusban képtelen volt elérni a Newcastle Unitedből Shane Fergusont (képünkön jobbra).

A játékos akkor már egyszeres északír válogatott volt, de csak egy barátságos meccsen lépett pályára, így megvolt a lehetősége a váltásra, és a szakember attól félt, hogy ő is az íreknél köt ki. Ez végül nem történt meg, de a lehetőség továbbra is fennáll minden fiatal északír futballista számára.

A szövetség persze a lehetőségein belül igyekszik valamit tenni: tavasszal kinevezte játékos-kapcsolattartónak az egykori 62-szeres válogatottat, Garry Armstrongot, akinek az lesz a feladata, hogy folyamatosan kontaktusban legyen a labdarúgókkal, és állítólag neki is szerepe van abban, hogy Ferguson végül északír maradt.

www.global-soccer.eu