Vágólapra másolva!
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) júniusban három évre kizárta a Győri ETO labdarúgócsapatát az európai kupasorozatokból, mert álláspontja szerint a csapat egy tartozás miatt nem szerepelhetett volna tavaly az Európa Ligában. A Kisalföld úgy tudja, a fellebbezési tárgyalásra november 29-én kerül sor.

A Kisalföld.hu legfrissebb információi szerint az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) november 29-re tűzte ki a Győri ETO FC fellebbezési tárgyalásának időpontját.

A magyar klubot azért büntette meg júniusban az UEFA fegyelmi bizottsága, mert megállapítása szerint az észt Jarmo Ahjupera átigazolásánál a 2009. december 31-ével lejárt tartozási kötelezettségének nem tett eleget. Emiatt három évre kizárták az együttest a nemzetközi kupákból.

A győriek ugyanakkor úgy vélekednek, a magyar számviteli törvény alapján helyesen jártak el, mert addig nem fizethettek, amíg a játékos eredeti klubja nem állított ki számlát az összegről. Az ügyben a magyar szövetség (MLSZ) is érintett, mert az UEFA-döntés értelmében nem tartatta be a szervezet licencelőírásait, ezért százezer euróra büntette az MLSZ-t, azonban az összeg felének befizetését két évre felfüggesztette.

Klement Tibor, az ETO ügyvezetője szerint, ha másodfokon számukra elfogadhatatlan döntés születne, tehát az eltiltás érvényben maradna, akkor a lausanne-i székhelyű nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordulnak, amelynek végső ítéletét meg kell hoznia a tavaszi bajnoki idény végéig.