Vágólapra másolva!
Ismételten a tisztességes üzletvitel fontosságára emlékeztette a labdarúgóklubok vezetőit Michel Platini. Az európai sportági szövetség (UEFA) elnöke tökfejnek nevezte magát, és értetlenségének adott hangot amiatt, hogy bizonyos együttesek vállalják az eladósodást, miközben az egész világot gazdasági válság sújtja.

"Amikor az emberek mindenütt meghúzzák a nadrágszíjukat, érthetetlen, hogy futballklubok miért halmoznak fel veszteségeket. Nem szabad többet költeni, mint amennyi a bevétel. A profi futball évente 1,4 milliárd euró veszteséget termel, és van egy tökfej, én, aki azt mondja, hogy ennek véget kell vetni" - fogalmazott az UEFA-elöljáró Milánóban, ahol hétfőn átvette a Giacinto Facchetti-díjat.

A La Gazzetta dello Sport című lap által alapított elismerést - amely az Internazionale 2006-ban elhunyt egykori válogatott futballistájának, majd elnökének a nevét viseli - olyan személy érdemelheti ki, akinek a tevékenysége folytán a fair play szellemisége érvényesül a labdarúgásban.

A pénzügyi tisztességet évek óta szorgalmazza Platini, és erőfeszítésének eredményeként a 2014/15-ös idénytől már szankciókra is számíthatnak a szabályokat be nem tartó klubok. A túlköltekezés akár az európai sorozatokból való kizárást is maga után vonhat.

A Juventus egykori játékosa arról is beszélt, hogy rekordját - nevezetesen azt, hogy sorozatban háromszor nyerte el az Aranylabdát (1983, 1984, 1985) - Lionel Messi kétségtelenül megdönti.

"A csúcsok azért vannak, hogy megdöntsék őket. Én 27 évesen kerültem a Juventushoz, ha ez 13 esztendősen történik meg, mint Messi és a Barcelona vonatkozásában, talán többet is nyertem volna" - mondta.