Vágólapra másolva!
Adriano Galliani, az AC Milan alelnöke kijelentette: csak kölcsönben szeretnék megszerezni Carlos Tévezt, a Manchester City argentin labdarúgóját.

A sportvezető elmondta: egyelőre nem akarnak fölöslegesen költekezni, ugyanis a nemrég szívműtéten átesett Antonio Cassanót csak néhány hónapra kell pótolni. "Akárki érkezik is januárban, azt csak kölcsönvennénk, elővásárlási joggal" - nyilatkozta Galliani. Ezen kijelentésével ugyanakkor könnyen lehet, hogy meg is bukik az üzlet, ugyanis az angol klub vezetői korábban leszögezték: csak akkor engedik el a válogatott támadót, ha kérője kifizeti a teljes vételárat, ami körülbelül 40 millió font.

A Milannews.it oldal ugyankkor arról számolt be, hogy már csak a fizikai és a pszichikai tesztek vannak hátra, és ha a 27 éves játékos megfelel, akkor Milánóba költözhet.

Tévezre Októberben a Manchester City 600 ezer fontos bírságot szabott ki, mert állítólag nem akart beállni csereként a Bayern München elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen. Később az angol hivatásos futballisták szervezetének nyomására a City megfelezte a büntetést. Roberto Mancini vezetőedző ugyanakkor a közelmúltban azt mondta: azzal, hogy Tévez engedély nélkül hazatért Argentínába, minden hidat felégetett maga mögött.