Társoldalunk:

"Gyengébb lett a magyar bajnokság" - interjú a ciprusi közönségkedvenc Leandróval

2011.12.03. 12:04

A tízszeres magyar válogatott Leandrónak egyáltalán nem esik rosszul, hogy Egervári Sándor mellőzi őt, szerinte a nemzeti csapat csak jobb lesz attól, ha nem változik a kerete. A brazil származású balhátvéd vezéregyénisége a ciprusi bajnokságot vezető Omonia Nicosiának, amelynek nemrégiben az edzőjét és az elnökét is fél évre eltiltották. Úgy véli, a braziloknak változtatniuk kell a hozzáállásukon a sikeres vb-rendezéshez, az ismeretlen számról érkező hívásokra pedig soha nem válaszol, nehogy belekeveredjen egy bundaügybe.   

- Mihez kezdenek most, hogy fél évig sem edzője, sem elnöke nem lesz a klubnak?
- Nem ijedünk meg, mert tudjuk, hogy most még jobban össze kell tartanunk, csapatként kell működnünk a pályán és a pályán kívül is. Persze nem segít, hogy az edzőnk nem lehet majd velünk, de úgy érzem, így is meg tudjuk oldani a ránk váró feladatokat, és még abban is bízunk, hogy sikerül töröltetni az eltiltást.

- Pedig hétfőn megszakadt csapata ötmeccses nyerő sorozata, nincs köze egymáshoz az eltiltásnak és a hetedik helyezett elleni botlásnak?
 - Nem hiszem. Szerintem azért nem nyertünk, mert sok technikai hibával játszottunk, és az ellenfél korán vezetést szerzett. Bár fordítani tudtunk, végül egy balszerencsés gól miatt vesztettünk két pontot. Most még ott ült az edző a kispadon, az eltiltása a következő meccstől lép érvénybe. Onnantól kezdve a pályaedzővel lehetünk csak kapcsolatban a mérkőzéseken.

- Nem félnek attól, hogy a büntetés a jelenleg még éllovas csapat bajnoki címébe kerül majd?
 - Nem, mert profi játékosoknak meg kell tudniuk oldali egy olyan helyzetet, mint amilyen a mostani. Ha mindig csak a következő meccs megnyerésére koncentrálunk, akkor nem lehet gond.

- Az októberi, Anagenniszi elleni meccsen mit keresett a klubelnök a pálya szélén? Tényleg meglökte a játékvezetőt? És egyáltalán, pontosan mitől tudnak eltiltani egy elnököt? 
- Én sem tudom pontosan, hogy mi történt, mert épp nem voltam a keret tagja azon az idegenbeli mérkőzésen, aztán öt perccel a lefújás előtt elindultunk hazafelé, így semmit nem láttam. Hogy az elnök eltiltása mire vonatkozik, azt nem tudom, de előfordulhat, hogy fél évig nem lehet ott az öltözőnk közelében.

Szidalmaztak és lökdösődtek Leandro főnökei

A Ciprusi Labdarúgó Szövetség a múlt pénteken hat hónapra minden mérkőzésről eltiltotta az Omonia Nicosia vezetőedzőjét és elnökét. Neofitosz Larku trénert és Miltiadesz Neofitut azért marasztalták el, mert egy mérkőzésen szidalmazták és meglökték a játékvezetőt, illetve megpróbálták megütni. A vétkesek mellékbüntetésként fejenként 2000 eurós bírságot is kaptak. A bajnokságban éllovas Omonia irányító testülete az együttes honlapján jelezte, hogy "meglepett és csalódott" az ítélet miatt, és megfontolja a fellebbezés lehetőségét. A mérkőzést októberben rendezték, a büntetés pedig december harmadikán lép majd életbe.



- A szurkolóik rögtön kiálltak a klub mellett, és tudatták a helyi szövetséggel, hogy "szörnyű hat hónapja lesz ez a ciprusi focinak". Mire gondoltak?
- Nem tetszett nekik az eltiltás, mivel a szövetség nem tudott semmit bizonyítani. A szigorú büntetés nagyon mélyen érintette őket, mert szeretik az edzőt. A drukkerek eddig is nagyon sokat segítettek, 15-16 ezren kijárnak a meccseinkre, és úgy vélem, a történtek még inkább összehozzák majd őket a csapattal.

- Az Etnikosz elleni bajnokin végig a padon ült, aztán legutóbb, a Nea Salamis ellen a 64. percben állt be, pedig korábban stabil kezdő volt. Mi történt?
 - A Salzburg elleni Európa Liga-visszavágón kezdő voltam, azóta viszont folyamatosan fáj a hasfalam. Van, hogy labdába se tudok rúgni a fájdalomtól. Emiatt kevesebbet is edzettem, arra várok, hogy legyen egy nagyobb szünet, és akkor ki tudnám pihenni a sérülést.

- A ciprusi másodosztályban védő Nagy Zoltán azt mondta önről, hogy nagy közönségkedvencnek számít Cipruson. Hogy sikerült kivívni a szurkolók szeretetét?
 - Mondhatom, hogy pont jókor érkeztem, mert 2010-ben, hét év után lett ismét bajnok a csapat. Tavaly is jól ment a játék az egész csapatnak, és nekem is, ennek is köszönhető, hogy megkedveltek, és még jobban megszeretnek az olyan gólok után, mint amikor a tavalyi kupaelődöntő hosszabbításában a döntőbe rúgtam az Omoniát. Később aztán a fináléban is nyertünk büntetőkkel.

Kupadöntőt érő tavaszi Leandro-gól:

- Mit szólt hozzá, hogy az APOEL bejutott a legjobb 16 közé a Bajnokok Ligájában?
- Engem nem lepett meg, mert nagyon erős csapatuk van, és rendkívül taktikus futballt játszanak. Bár szerencse is kell egy ilyen sikerhez, az APOEL megérdemelte a továbbjutást.

- El tudja képzelni, hogy hasonló sikert érjen el az Omonia jövőre?
- Ha egy-két éven át együtt maradunk, akkor lehet igazán jó csapatunk. Az APOEL-nek is az a titka, hogy a keret zöme már négy-öt éve együtt van, látni lehetett, hogy ez előbb-utóbb az eredményeken is érezhető lesz.

- 2010-ben miért jött el a Debrecenből?
- Jól éreztem magam, jó volt a csapat, de 28 évesen kaptam egy jó ajánlatot, amelyet elfogadtam. De nem bántam meg, a családommal nagyon jól érezzük magunkat Cipruson is.

- Régebben csak legyintettek az emberek, amikor valaki Ciprusra igazolt. Mielőtt aláírt, mit gondolt ön, és mit a környezete a ciprusi bajnokságról?
 - Voltak emberek, akik azt mondták, csak levezetni, a pénz miatt szerződtem Ciprusra, de mielőtt idejöttem, alaposan körülnéztem. Beszéltem itt futballozó brazilokkal, és egyáltalán nem csak a pénz volt fontos számomra, körbejártam az edzőközpontot, és nagyon tetszett, amit láttam. Ehhez foghatóval Magyarországon nem is találkoztam, talán csak a Győr van olyan helyzetben, mint az Omonia. Bár most javul a helyzet a Videotonnál és a Debrecennél is, a jó körülmények Cipruson már adottak voltak.

- Tíz évig Magyarországon futballozott, tízszer a magyar válogatottban is játszott, de Brazíliában született. Mennyiben kötődik Magyarországhoz?
 - Magyar a feleségem, két gyerekem is Debrecenben született. Most úgy látom, hogy ha befejezem a pályafutásom, valószínű, hogy Budapesten fogunk élni. Mindig odafigyelünk Magyarországra, ha van egy kis szünet, rögtön megyünk, a karácsonyt is ott fogjuk tölteni. Nagyon szeretem az országot, és szerencsés vagyok, mert két hazám van, Brazília és Magyarország.

- A brazíliai rokonai mit szólnak ahhoz, hogy Magyarországon akar élni?
 - Anyukáméknak nagyon tetszett az ország, Budapestet imádtak, azóta is emlegetik, mennyire tetszik nekik a budai vár és a Parlament. Azért is nagyon szeretik a fővárost, mert Brazíliában minden nagyváros veszélyes, itt viszont nagy a nyugalom, akár este is lehet sétálni a városban.

- Ezek alapján miképp látja, Brazília képes lehet a 2014-es futball-világbajnokság, majd két év múlva a nyári olimpia megrendezésére?
 - Szerintem igen. Minden megvan hozzá, csak a mentalitáson változtatni kellene. Erre törekszenek az emberek, és ha ez sikerült, akkor sok mindenre képes Brazília, csak pontosan meg kell előre tervezni a dolgokat, és mindent jobban, okosabban kellene csinálni, mert óriási lehetőség előtt áll az ország.

Forrás: AFP/Isza Ferenc
Szívesen játszana ismét a magyar válogatottban, de nem elégedetlenkedik

- Miért kellene megváltozniuk az embereknek?
 - Túl kicsinek látják magukat, a lehetőségeiket. Pedig labdarúgó-világbajnokságot már sokkal korábban is rendezhetett volna az ország, csakhogy a brazilok sokszor nem tartják magukat képesnek egy nagy feladat véghezviteléhez. Fontos lenne az előrelátás képessége, és gyorsabban kellene reagálni az eseményekre. Ezzel együtt úgy érzem, a két esemény rengeteg új impulzust fog adni Brazíliának.

- Mit kellene jobban és okosabban csinálni?
- Nézze meg a vb előkészületeit, sok probléma adódott, kisebb lemaradások vannak, ezeket egy kis odafigyeléssel el lehetett volna kerülni. Ha megnézzük, Európában hogyan készülnek egy-egy nagy eseményre, az itteni országok nem csak akkor kezdenek el sietni, amikor egy probléma már megjelent, hanem igyekeznek megelőzni azt. (A témáról itt olvashat bővebben.)

- Azt mondja, a brazil városokban nem biztonságos sétálgatni, akkor hogyan fogják jól érezni magukat a szurkolók?
 - Nagy változások várhatók ezen a téren, Rióban a rendőrség éppen a két nagy sportesemény miatt próbálja elkapni a fő bűnözőket, és komoly lépéseket tesz azért, hogy nagyobb legyen a biztonság. Ez azért is jó, mert ha a rendőrség nagy erőkkel ezen dolgozik, akkor az állam is rá lesz kényszerítve, hogy keményebben lépjen fel ezen a területen.

- Fog még Magyarországon futballozni?
- Mindenképpen szeretnék, de nem tudhatom, mit hoz az élet.

Nagyon szeretik Leandrót a Cipruson védő magyar kapus szerint

Az Anortoszisz Famagusztával a BL-csoportkört is megjárt, jelenleg a  másodosztályú Omonia Aradippouban védő Nagy Zoltán szerint Leandro nagy közönségkedvenc Cipruson.

"Nagyon szeretik a drukkerek. Tavaly meghatározó játékosa volt az Omoniának, idén pedig sokszor kezdő volt, és jól játszik. Gyakran hallani felőle, a sajtóban is felkapott név, megbecsült személyiségnek számít a szurkolók körében" - nyilatkozta a 37 éves játékos.

Nagy Zoltán az APOEL BL-sikeréről is beszélt: "Számunkra ez nem volt meglepetés, három évvel ezelőtt az Anortoszisszal mi is bejutottunk a csoportkörbe, majd az APOEL is bekerült. Ez az APOEL-nél egy tudatos munka eredménye, nem véletlen és nem szerencse, hogy idén a 16 közé jutott, hiszen folyamatosan építik a klubot."


- Volt csapata négy ponttal vezeti a tabellát, hogy látja, bajnok lesz a Debrecen?
- Nagyon szeretném, de az a baj, hogy a magyar NB I olyan, mintha két bajnokságból állna a szezon. Hiába vagy jó ősszel, túl hosszú a téli szünet, így a tavaszi idény olyan, mintha egy új bajnokság kezdődött volna. Ha a Loki így is tartani tudja a formáját, akkor bajnok lehet. Ahogyan én látom, nagyon sokat futnak a játékosok és jók a fiatalok, Eli bácsit (Kondás Elemér - a szerk.) pedig remek szakembernek tartom, nagyon kedveltem, amikor a Debrecen második csapatánál dolgozott.

- A magyar vagy a ciprusi bajnokság az erősebb?
 - Szerintem gyengébb lett a magyar bajnokság, az idén legalábbis, mert a nagycsapatok már nem olyan jók, mint korábban. Öt éve még bajnokesélyes volt a Fradi és több pesti csapat is, például a ma már másodosztályú MTK, most pedig a Debrecen, a Győr és a Videoton mögött nagy lett a szakadék. Igaz, a ciprusi bajnokságból is kiemelkedik öt csapat, amelyeket nagyon nehéz megverni.

- Korábban több magyar válogatott futballista is játszott Cipruson. Őket ismerik még a helyiek?
 - Dzurják Csöpit nagyon szeretik és ismerik, és ő nagyon sokat segített nekem, mielőtt idejöttem. Megkérdezték, hogy kit ajánlana, és az én nevemet említette. A szurkolóink most azt tervezik, hogy hamarosan meghívják majd egy mérkőzésre.

Forrás: Flick
Pillanatkép egy hazai Omonia-meccsről

- Mit szól a magyarországi bundabotrány naponta frissülő híreihez?
- Hihetetlennek tartom, nem is tudok mit mondani rá. Azt nem értem, hogy egy ilyen eset után a játékos hogyan tud a társaira nézni. Hiszen lehet, hogy ő egyedül van, de lehet, hogy a csapattársának - akit ezzel becsap - gyerekei is vannak, akikről gondoskodnia kell. De így nehéz.

- Egy névtelenül nyilatkozó NB I-es labdarúgó az [origo]-nak azt mondta, hogy úgy tudja, sok esetben nincsen pénzük a focistáknak, ezért adják el a meccseket, illetve a megvesztegetők sokszor sarokba szorítják a játékost.
- Ha a sarokba bekerült, akkor valamivel azért el kellett kezdenie a dolgot. Mit csinálsz, ha ismeretlen számról hívnak? Én éppen ezért nem veszem fel a telefont az ismeretleneknek, mert nem szeretnék semmibe belekeveredni.

- Szakemberek és szurkolók is felvetették, hogy a Cipruson remeklő Leandro miért nem tagja a válogatott keretének. Keresték önt az utóbbi időben a csapattól?
 - Nagyjából egy évvel ezelőtt keresett Sanyi bácsi (Egervári Sándor szövetségi kapitány - a szerk.), mondta, hogy figyel, és ha jól megy a játék, akkor meghív a keretbe. Úgy vagyok vele, ha meghívót kapok, szívesen megyek. De úgy látom, hogy jó úton jár a válogatott, és ez az oka annak, hogy nem nagyon változik a keret.

- Ezek szerint nincs semmi sértődöttség önben?
 - Dehogyis! Szeretnék a válogatottban játszani, de mindenki csinálja csak a saját dolgát, ő is, én is. Nem vagyok én olyan, hogy elégedetlenül nyilatkozzam, mert tudom, hogy azzal megsérthetem a kapitányt. Szerintem jól megy a válogatottnak, az utóbbi idők legjobb eredményét érte el a csapat, és ez csak még jobb lesz.

- Miért gondolja így?
 - Azért, mert ha nem változik a keret, akkor - tapasztalatból tudom - jobb lesz a közösség, és jobb lesz a csapat is.

KAPCSOLÓDÓ CIKK