Társoldalunk:

Bartha távozott Újpestről, belga ügyvezető érkezett

2011.12.05. 15:05

Közös megegyezéssel távozott posztjáról Bartha Csaba, az Újpest FC labdarúgócsapatának eddigi ügyvezető igazgatója, helyét a belga Filips Dhondt veszi át, akit hétfőn mutatott be a klub.

"Nagyon keményen dolgoztunk az elmúlt időszakban itt és Belgiumban is, amikor idejöttem, már akkor mondtam, hogy érkezni fog majd valaki a vezetésbe" - vezette fel az eseményt Roderick Duchatelet, az Újpest FC belga tulajdonosa. "Az ő személyében úgy gondolom, megtaláltuk a megfelelő embert."

"Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek. Remélem, hogy a tapasztalataimmal nagy sikereket érhetünk majd el a jövőben, egészséges ambícióval vágok neki ennek a feladatnak" - nyilatkozta Filips Dhondt, aki több mint 17 éve dolgozik a futballban, többek között részt vett a 2000-es holland-belga közös rendezésű Európa-bajnokság előkészítésében, valamint kilenc évig volt az FC Bruges ügyvezető igazgatója.

Dhondt szerint az Újpest ebben a szezonban, a gyengébb őszi szereplés miatt, a bajnokságban már nem nagyon nyújthat kiemelkedő produkciót, így elsősorban a Magyar Kupa-mérkőzésekre kell összpontosítania az együttesnek. A lila-fehérek szombaton a Kaposvár második csapatát búcsúztatták a sorozat nyolcaddöntőjében, a legjobb nyolc között pedig a Bajával találkoznak majd. Távolabbi céljai között azt jelölte meg, hogy a klub önellátó legyen, azaz a bevételeiből tartsa fenn magát.

Roderick Duchatelet beszélt a téli átigazolási szezonról, elmondta, hogy mindenképpen szeretnék megerősíteni a keretet, ennek megfelelően legalább két-három futballista érkezése várható. A tulajdonos továbbá megerősítette, hogy töretlen a bizalom Zoran Spisljak vezetőedzővel szemben.

KAPCSOLÓDÓ CIKK