Vágólapra másolva!
Juhász Roland elégedett azzal, hoygy csapata, a belga Anderlecht a holland AZ Alkmaar csapatát kapta a labdarúgó Európa Ligában a legjobb 32 közé jutásért, és szerinte a következő körből is továbbjuthatnak.

BL-szintű rangadók az Európa Ligában

"Azt már a csoportküzdelmek során kiemeltem, azért is fontos az élen végezni, hogy ne kerüljünk szembe azonnal egy, a BL-ből kieső nagyágyúval, például valamelyik manchesteri sztárcsapattal" - fogalmazott a magyar védő az [origo]-nak eljuttatott közleményben.

"Azzal, hogy a sorozatban egyedüliként hibátlan teljesítménnyel jutottunk tovább, bizonyítottuk, hogy semelyik későbbi ellenfelünk nem mehet biztosra ellenünk. Ráadásul a belga futball erejét jelzi, hogy mindhárom versenyben lévő klub kiemeltként várhatta a pénteket" - mondta Juhász Roland, aki a sorsolás idején éppen autóban ült, és Czvitkovics Péter üzenetéből tudta meg, hogy az AZ-vel játszanak.

Juhász hozzátette, hogy ha továbbjutnak, akkor szerinte a következő körben is verhető ellenfelet kapnak.

"Az AZ remek formában van, vezeti a holland bajnokságot, szerintem közel azonos szintet képvisel velünk, így tényleg apróságok dönthetnek a továbbjutásról. Jósolgatni nehéz és talán felesleges is, hiszen körülbelül két hónap van a párharcig, tehát sok minden változhat a csapatok formáját, összetételét illetően. Mindenesetre mellettünk szól, hogy mi kezdünk idegenben, és tulajdonképpen az is pozitívum, hogy nem kell messze utaznunk, az ellenfelünk szem előtt van, ez a szakmai stábunk munkáját segíti. Elégedett vagyok a sorsolással, és ez a véleményem a következő kör lehetséges ellenfeleivel is. Az Udinese és a PAOK is nagyjából az Alkmaar és az Anderlecht szintjén van, ezért különösen érdekes lesz, hogy melyik együttes lép tovább ebből a négyesből."