Társoldalunk:

Allegri a Milan Armanija

2011.12.16. 11:44

A híres divattervezőhöz, Giorgio Armanihoz hasonlítja az olasz sajtó az AC Milan edzőjét, Massimiliano Allegrit, aki képes volt apró kis módosításokkal még hatékonyabbá tenni a csapat játékát. A Milan támadójátéka már kevésbé függ egy embertől, mint korábban, és a középpályán, valamint a csatársorban is átalakultak a szerepek, a távozó Andrea Pirlo feladatát pedig a belső védő Thiago Silva vette át.

Milánót a divat fővárosának is nevezik, hiszen a városban több neves divattervező is dolgozik. Az egyik legismertebb közülük az a Giorgio Armani, aki az 1970-es években azzal szerzett magának hírnevet, hogy a megszokott elemekből, azokat minimálisan módosítva vagy új funkciót adva hozott létre új minőséget.

Az idén 77 esztendős divattervező a sport nagy kedvelője, és a hírek szerint az Internazionale szurkolója, de anno ő tervezte a Milan ukrán klasszisa, Andrij Sevcsenko által inspirált EA7 nevű brandet. Mindezek alapján nehéz lenne eldönteni, hogy vajon örül-e annak, hogy Massimiliano Allegrit a La Gazzetta dello Sport a labdarúgás Armanijának nevezte.

Veretlenség kilenc bajnoki óta

Pedig amikor a szakembert tavaly nyáron kinevezték a Milan kispadjára, akkor még a klub drukkerei is vitatták, hogy a vezetőség jó döntést hozott-e. Elvégre Allegrinek nem sok élvonalbeli tapasztalata volt, mindössze két éven keresztül dolgozott a Cagliarinál. Nem meglepő, hogy sokan úgy vélték: a klub tulajdonosa, Silvio Berlusconi olyan edzőt keresett, aki az ő elvárásainak megfelelően irányítja a csapatot, és betartja az utasításait.

Hogy ez mennyire igaz, azt kívülről lehetetlen megítélni, de annyi biztos, hogy Allegri az előző idényben bajnoki címre vezette a csapatot, most pedig a gyengébb start után megint ott van az élmezőnyben. A Milan az első öt bajnokijából mindössze egyet tudott megnyerni, és a Juventus elleni rangadó elvesztését követően a 15. helyen állt a Serie A-ban - mindössze egy ponttal volt több neki, mint a városi rivális Internazionalénak.

Azóta viszont veretlen, és már a harmadik pozíciót foglalja el, ráadásul kifejezetten eredményesen futballozik. A legutóbbi kilenc bajnokin a Milan összesen 32 találatot ért el, a Bajnokok Ligájában pedig két látványos mérkőzést játszott az FC Barcelonával: idegenben 2-2-es döntetlent harcolt ki, otthon pedig kikapott ugyan 3-2-re, de partiban volt a címvédővel.

A modern irányító erőszakos

Az elemzők szerint Allegri egyik legnagyobb erénye, hogy igazi csapattá kovácsolta a Milant, amely sokkal kevésbé függ egy-egy klasszis villanásától, mint korábban - ezt bizonyítja az is, hogy ebben a szezonban már 13 különböző gólszerzője volt. Az elmúlt években a támadójáték elsősorban Kaká, majd pedig Andrea Pirlo teljesítményétől függött - utóbbi az előző szezonban még a klub játékosa volt, de Allegri fokozatosan leépítette, és Pirlo a nyáron távozott is.

Forrás: AFP
Nocerino eddig tökéletesen bevált, rengeteget gürizik, és a kapu előtt is feltalálja magát

A csapat játéka nagyban átalakult: immár nincsen klasszikus irányító (ahogy az olaszok mondják, trequartista), hanem a középpályán többnyire olyan futballisták szerepelnek, akik nagy munkabírásúak, kiveszik a részüket a védekezésből, ugyanakkor a támadáshoz is hozzátesznek.

A tavaly nyáron igazolt Kevin-Prince Boateng mellé csatlakozott Alberto Aquilani és Antonio Nocerino, akiknek segítségével a csapat már az ellenfél térfelén képes letámadni és labdát szerezni. "Modern trequartistának nevezném magam, abban az értelemben, hogy régebben az alacsonyabb termetű, gyors, jó technikával megáldott focisták szerepeltek ezen a poszton, akiknek nem kellett védekezniük, most viszont olyan erényekre is szükség van ebben a pozícióban, mint az erőszakosság és keménység" - nyilatkozta Boateng a Corriere dello Sportnak.

A hátvéd és a csatár is osztogat

A Pirlo által prezentált hátravont irányító szerepköre sem veszett el, csak átalakult: manapság a Milanban a középhátvéd Thiago Silva tölti be ezt a szerepkört. A whoscored.com statisztikái szerint a Serie A-ban ebben a szezonban eddig az immár a Juventusban szereplő Pirlo adta a legtöbb hosszú átadást - de ugyanezen a ranglistán Silva a második. Ráadásul a brazil középhátvédnél csupán a Roma bekkje, Gabriel Heinze passzol pontosabban - azonban ő szinte alig próbálkozik hosszú passzal. Silva labdái 90,2 százalékos pontossággal jutnak a csapattársakhoz, a hosszú átadásai pedig 80,9 százalékkal találnak embert, ami nagyon jó adat.

Forrás: AFP
Thiago Silva a világ egyik legjobb belső védőjévé nőtte ki magát

A másik focista, akinek átalakult a játéka, az Zlatan Ibrahimovic. A svéd torony az előző idényben klasszikus középcsatár volt, akinek az volt a fő feladata, hogy egyedül küzdjön elől a hátvédekkel, megtartsa a rá fellőtt labdákat, és könyörtelenül értékesítse a rá kijátszott helyzeteket. Utóbbi a mostani szezonban sem változott, hiszen Ibrahimovic a csapat legeredményesebb játékosa, a bajnokságban kilenc gólt szerzett.

Emellett azonban két gólpasszt is adott, és a Genoa elleni bajnokin összesen negyvenhétszer ért a labdához a kezdőkör közelében. Vagyis már korántsem arról van szó, hogy elől várja az átadásokat, hanem visszalép a középpályára, és ezzel egyben helyet csinál csatártársának (legyen az Pato vagy Robinho) illetve a második hullámban érkező középpályásoknak.

www.global-soccer.eu

KAPCSOLÓDÓ CIKK