Vágólapra másolva!
A fogadási csalások nyomozása során eddig gyanúba került 13 manipulált mérkőzés és 16 gyanúsított személy még csak részeredménynek tekinthető, hiszen a közelmúlt eseményei hatására egyre többen jelentkeznek be az ügyészségen, hogy vallomást kívánnak tenni - mondta Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.

A szóvivő a Digi Sport hétfői Reggeli Start című adásában kijelentette: nem csak üres frázis, hogy a nyomozás továbbra is nagy erőkkel, széles körben és nemzetközi szinten folyik.

Fazekas úgy fogalmazott, hogy "a jelenlegi állás olyan részeredmény, amelynél maga a mérkőzés vezetője sem tudja, hogy meddig tart a meccs."

Fazekas Géza hozzátette, hogy az ügy nagy médianyilvánossága, illetve az eddigi események hatására egyre többen jelentkeznek az ügyészségen, hogy vallomást kívánnak tenni, és meg akarják osztani azokat az információkat, amelyek a rendelkezésükre állnak, akár az eddigiekkel, akár pedig olyan eseménnyel kapcsolatban, amelyben eddig még senkit sem gyanúsított meg az ügyészség.

"Több személy és mérkőzés van jelenleg is képben. Ezek akkor válnak majd publikussá, ha a megalapozott gyanút valakivel már közöltük" - fogalmazott szóvivő.

Fazekas Géza tagadta azt az értesülést, hogy a magyarországi nyomozás egy olyan lista alapján indult el, amelyen 200 labdarúgó neve szerepelt. "Ezt Aczél Zoltán ügyvédje dobta be a sajtóba, ezt mind az MLSZ, mind a főügyészség határozottan cáfolta" - jelentette ki, majd hozzátette, hogy a hazai szálak felgöngyölítése azután indult el, hogy az MLSZ-nek voltak információi a gyanús meccsekről, és ezek döntően a bochumi ügyészség vizsgálatából táplálkoztak.

Egy az [origo]-nak nyilatkozó, korábban több NB I-es csapatban is szereplő, állítása szerint több bundagyanús helyzetet ismerő focista úgy tudja: az alsóbb osztályokat is beleszámítva ötszáznál is többen - inkább passzív, mint aktív - részesei a magyarországi bundaügynek. "Teljesen véletlen, hogy most kiket kaptak el. Ennyi erővel másik tíz-húsz, vagy akár ötven embert is kikaphattak volna az NB I-ből, akkor se csodálkozhatna senki, de csapatonként tíz-tíz ember biztosan van, aki tud, vagy hallott valamilyen megkeresésről" - mondta a neve elhallgatását kérő focista, hozzátéve, hogy van olyan csapat, amelyből most 10-12 embert is elő lehetne állítani megvesztegetés miatt. A focista teljes nyilatkozatát ide kattintva olvashatja el.


A szóvivő felhívta a figyelmet arra, hogy a magyarországi fogadási csalások egy nemzetközi bűnszövetkezet szervezésében történtek. "Egyre jobban körvonalazódik egy olyan nemzetközi bűnszervezet, amely egy távol-keleti központtal működik, és gyakorlatilag olyan jól strukturált, hogy Európában is több országban voltak helyi rezidensei. Az egyik ilyen személy volt az a K. Zoltán, akit még az első letartóztatatási hullámban fogtunk el, és jelenleg is előzetes letartóztatásban van."

A bűnszervezet működését is ismertette Fazekas Géza: "A magyarországi szervezet felkínált a nemzetközi szervezetnek mérkőzéseket, hiszen nyilván mindenkinek megvolt a maga kapcsolati hálója. Ezen keresztül felmérték a piacot, hogy mely mérkőzéseket, játékosokat, vagy éppen bírókat lehet sikeresen manipulálni, és miután felkínálták a központnak az adott mérkőzést, ott gyakorlatilag, mint egy jól működő vállalatnál, cél-haszon elemzés alapján eldöntötték, hogy megteszik-e a fogadást az adott mérkőzésre vagy sem, manipulálják vagy sem. Amennyiben a döntés pozitív volt, ekkor indult be a folyamat, és ekkor jutott el a labdarúgókig, vagy adott esetben a bírókig ez a történet. A vesztegetés összege attól függött, hogy milyen tétekről és milyen szintű mérkőzésről volt szó."

A szóvivő kiemelte, hogy büntetőjogi szempontból nem az a fontos, hogy mekkora a vesztegetés összege, hanem az, hogy valaki milyen pozícióban fogadja el a pénzt: "Ha focistaként, az még csak gazdasági vesztegetésnek számít alapesetben, ha viszont edzőként, akkor már önálló intézkedésre jogosult személynek számít a büntetőjog szerint, és ezért sokkal súlyosabban bűnös" - jelentette ki Fazekas Géza, majd hozzátette, hogy minden esetben a megvesztegetett személyt bünteti súlyosabban a törvény, és a tételkeret három év szabadságvesztéstől indul és gazdasági vesztegetés esetén elmehet tíz évig is.

Fazekas Géza azt is hangsúlyozta, nem mind a 16 gyanúsítottat gyanúsítják azzal, hogy tagjai lettek volna az említett nemzetközi bűnszövetkezetnek: "Aczél Zoltánnal sem közöltünk ilyen gyanút, az ő esetében kétrendbeli, 5-10 éves szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményről van szó" - fogalmazott a szóvivő.