Vágólapra másolva!
Kiálltak válogatottbeli társai a Liverpoolban játszó uruguayi Luis Suárez mellett, akit rasszista megnyilvánulásért elmarasztalt és - 40 ezer fontos bírság mellett - nyolc mérkőzésre szóló eltiltással sújtott kedden az Angol Labdarúgó Szövetség (FA).

Az uruguayi válogatott csapatkapitánya, Diego Lugano saját honlapján vette védelmébe a társak nevében is az Angliában légióskodó Suárezt, akinek esetében az FA bizonyítottnak találta, hogy megsértette Patrice Evrát, a Manchester United francia légiósát a két együttes október 15-i, liverpooli összecsapásán.

"Óriási tévedésben vannak az őt elítélők: Luis, akárcsak mások Uruguayban, ahol a népesség nagy százaléka színes bőrű, fekete vagy éppen keverék fajtájú, gyakran használják a 'negró' kifejezést, megszokásból vagy éppen becenévként, de szeretetből. Szó sincs semmiféle fajgyűlöletről!" - írta a Paris Saint-Germain védője.

Az olasz Lazióban légióskodó szélső, Alvaro Gonzalez, a montevideói El Pais napilapnak nyilatkozva hasonlóképpen megvédte Suárezt: "Mi mindannyian, akik ismerjük Luist, tudjuk, hogy ő nem akarta inzultálni Evrát. Uruguayiak vagyunk, akik a futballban használunk olyan kifejezéseket, amelyeket más népek félreértenek, rosszul értelmeznek. Ez azonban nem ok arra, hogy egy uruguayit lerasszistázzanak."