Társoldalunk:

Törökországból kap német edzőt a Hertha

2011.12.21. 20:55

A vasárnap azonnali hatállyal menesztett Markus Babbel utódja Michael Skibbe lesz a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Hertha kispadján.

A Hertha vezetése bejelentette, hogy a menesztett Markus Babbel utódja Michael Skibbe lesz. A 46 éves szakember júliusban szerződött a török Eskisehirsporhoz, amely 17 forduló alatt 30 pontot gyűjtve jelenleg dobogón áll a bajnokságban.

"Imádom Törökországot és imádom Eskisehirt. De a Herthánál folytatom pályafutásomat" - jelentette ki Skibbe a Fanatik című török sportnapilapban.

Skibbe - aki súlyos térdsérülése miatt 21 évesen vonult vissza a labdarúgástól -, korábban dolgozott a Dortmund, a Bayer Leverkusen és az Eintracht Frankfurt, illetve a török Galatasaray csapatánál is, illetve Rudi Völler segítőjeként 2000 és 2004 között a német válogatott munkáját is segítette.

Babbelnek azért kellett távoznia a klubtól, mert a szombati, Hoffenheim elleni bajnokit követően nyilvánosságra hozta, hogy nem hosszabbítja meg szerződését, és a szezon végén elhagyja a csapatot. Hozzátette még, hogy erről már november elején tájékoztatta a klubvezetőket, Michael Preetz menedzser és Werner Gegenbauer elnök ugyanakkor cáfolta ezt, és azt mondta: Babbel hazudott.

A Hertha 17 forduló után a Bundesliga 11. helyén áll.

KAPCSOLÓDÓ CIKK