Vágólapra másolva!
Akad, akinek karácsonykor is futballoznia kell, Angliában nagy hagyománya van a Boxing Dayen, azaz december 26-án rendezett fordulónak, és korábban karácsony másnapjain is rendeztek angol bajnokikat. De játszottak már Copa América-döntőt is karácsonykor, az első világháború idején pedig a nemhivatalos fegyverszünetből lett egy kis futball.

Utoljára 1950-ben fordult elő, hogy 25-én mindegyik angol együttes bajnokit játsszon, de még hét évvel később is hét összecsapást rendeztek ezen a napon. Gólokban nem volt hiány: a Sheffield Wednesday 4-4-es döntetlent ért el a Preston North Enddel szemben, a Chelsea pedig 7-4-re győzte le a Portsmouth csapatát - a londoniak válogatott támadója, Jimmy Greaves mesterhármassal tért vissza hathetes kihagyását követően.

Tíz mérkőzésen 66 gól 1963 karácsonyán

A szurkolók a legnagyobb karácsonyi ajándékot azonban nem ekkor, hanem 1963-ban kapták, amikor a Boxing Dayen, azaz december 26-án teljes fordulóra került sor, vagyis tíz összecsapást rendeztek, ezeken összesen 66 gól született! Az eredménysor már önmagában egészen elképesztő: Blackpool-Chelsea 1-5, Burnley-Manchester United 6-1, Fulham-Ipswich Town 10-1, Leicester City-Everton 2-0, Liverpool-Stoke City 6-1, Nottingham Forest-Sheffield United 3-3, West Bromwich Albion-Tottenham Hotspur 4-4, Sheffield Wednesday-Bolton Wanderers 3-0, Wolverhampton Wanderers-Aston Villa 3-3, West Ham United-Blackburn Rovers 2-8.

A Fulham 10-1-es diadala az Ipswich ellen több szempontból is figyelemre méltó: az angol élvonalban azóta sem fordult elő, hogy egy gárda kétszámjegyű gólt érjen el egy meccsen. Az eredmény mindkét együttes számára máig rekordnak számít: a Fulham azóta sem nyert ilyen nagy különbséggel, az Ipswichnek pedig ez a legnagyobb veresége. A legkülönlegesebb azonban az volt, hogy két nappal később, december 28-án a csapatok ismét egymással játszottak, fordított pályaválasztással, köszönhetően a furcsa bajnoki sorsolásnak, és akkor az Ipswich nyert 4-2-re.

Persze nem csak Angliában fordult elő, hogy karácsonykor is futballmérkőzést rendeztek. A legnagyobb téttel bíró karácsonyi összecsapásra alighanem 1925. december 25-én került sor Buenos Airesben - ekkor került sor ugyanis az Argentína-Brazília találkozóra, amely a Copa América 1925-ös győztesének kilétét volt hivatott eldönteni. A tornán mindössze három válogatott szerepelt, és a paraguayiak mindegyik meccsüket elveszítették, és az argentinok két héttel korábban a brazilokat is megverték 4-1-re, vagyis az utolsó találkozón egy döntetlen is elég lett volna a számukra a kupagyőzelemhez. A brazilok azonban idegenben sem adták fel, és fél óra alatt kétgólos vezetéshez jutottak. A La Bombonera stadion közönsége előtt az argentinoknak végül sikerült egyenlíteniük, és második találatukat az a Manuel Seoane érte el, aki a két csapat két héttel korábbi találkozóján mesterhármast szerzett.

Háború helyett futballmeccs

A magyar válogatott történetében mindössze egyetlen alkalommal fordult elő, hogy karácsonykor is pályára lépett, azonban az 1926. december 26-án rendezett meccset az MLSZ nagyon sokáig nem ismerte el hivatalosnak, a Portugália elleni találkozó csak 2000 óta számít nemzetek közötti találkozónak. Ennek oka, hogy a Portóban rendezett meccsen, amely 3-3-as döntetlennel ért véget, nem az első számú válogatott lépett pályára, hanem a két arrafelé túrázó magyar klubcsapat, a Hungária és a Sabaria állított ki egy vegyes csapatot. Az MLSZ ugyanis korábban szóban megígérte a portugáloknak, hogy kiáll ellenük, ám a csapatok tiltakozása miatt mégis nemet mondtak a felkérésre, amibe viszont a portugálok nem nyugodtak bele. Végül kompromisszumos megoldás született, ám míg Portugália végig hivatalos válogatott összecsapásnak könyvelte el a meccset, addig nálunk nem ez volt a helyzet, az MLSZ végül 74 évvel később adta be a derekát.

Szintén nemhivatalos futballmeccset játszottak 1914 karácsonyán, a színhely pedig az első világháború frontvonala volt. A brit és a német hadsereg hetek óta nézett farkasszemet egymással, lövészárkokba ásva be magát, ám december 24-én a felek nem a háborúzással voltak elfoglalva. Mindkét oldalról karácsonyi dalokat lehetett hallani, majd lassan és óvatosan előmerészkedtek az árkokból a senki földjére, hogy ha csak karácsony idejére is, de ne a fegyverekkel válaszoljanak egymásnak.

A korabeli jelentések szerint a barátkozás több helyen is focizásba torkollott: "A labda a német oldalról jött, és azt hiszem, több százan vettünk részt a játékban. Mindenki élvezte a dolgot: nem volt játékvezető, az eredmény sem számított" - emlékezett vissza 1983-ban az egyik résztvevő. A karácsonyi fegyverszünetnek több könyv és film is emléket állított, Paul McCartney pedig 1983-as karácsonyi dalának, a Pipes of Peace, azaz Békepipák című nótának a klipjében dolgozta fel az eseményeket.

www.global-soccer.eu