Vágólapra másolva!
Két hónapra venné kölcsön az Arsenal labdarúgócsapata korábbi sztárját, Thierry Henryt a New York Red Bullstól, de Lukas Podolski is érkezhet a londoni klubhoz.

A héten már több lap is beszámolt arról, hogy a világ- és Európa-bajnok francia támadó visszatérhet korábbi sikerei helyszínére, miután az Afrika-kupán részt vevő Gervinhót és Samakot januárban nélkülöznie kell az Arsenalnak.

Arséne Wenger menedzser szerint tökéletes megoldás lenne a pótlásukra a 34 éves Henry, aki az amerikai bajnokság szünetében egyébként is velük edzene, és csak márciusban térne vissza az Egyesült Államokba.

A Daily Mail szerint az Arsenal hivatalosan is megtette az ajánlatot, eszerint két hónapra venné kölcsön Henryt, aki így az angol bajnokik (például a Manchester United és a Tottenham elleni meccsek) mellett a Bajnokok Ligájában, az AC Milan elleni nyolcaddöntő első találkozóján is játszhatna.

A francia csatár korábban nyolc évet töltött a londoni klubban, ez idő alatt két bajnoki címet, valamint három FA-kupát nyert. Wengernél mindig alapembernek számított, amit többek között azzal hálált meg, hogy termelte a gólokat, és a klub legeredményesebb futballistájává vált.

A Sportsmail szerint nemcsak Henryval erősödhet a télen az Arsenal kerete, ugyanis a klub felvette a kapcsolatot a Kölnnel a német válogatottban 95 meccsen 43 gólt szerző Lukas Podolski átigazolása miatt. "Igen, beszéltem vele telefonon, meséltem neki az Arsenalról. Szerintem nagy hasznára lenne a csapatnak, remek játékos, aki nagyon gólerős, a bal lába pedig hihetetlen pontos lövésekre képes" - mondta Per Mertesacker, az Arsenal német válogatott védője.