Vágólapra másolva!
Nem fellebbez Luis Suárez nyolcmeccses eltiltása ellen a Liverpool - közölte a BBC. A csatárt azért büntette az angol szövetség, mert rasszista megjegyzéseket tett a Manchester United védőjére, Patrice Evrára.

A Liverpool korábban azzal védekezett, hogy a csatár szavai egyáltalán nem voltak sértőek (a Suárez által állítólag használt negro kifejezés Uruguayban teljesen elfogadott a színesbőrűekre), ráadásul a francia hátvéd állítólagos gyalázóit korábban két hasonló esetben is felmentették.

A BBC szerint az angol szövetség azért hozhatott ilyen kemény ítéletet, mert ezzel is ellent akarnak mondani a FIFA elnökének, Sepp Blatternek, aki néhány héttel ezelőtt elbagatellizálta a rasszizmus kérdését.