Vágólapra másolva!
Andy Roxburgh szerint semmi jel nem utal arra, hogy hamarosan megszakadna a Barcelona dominanciája. Az UEFA technikai igazgatója a magyar edzőknek tart két napon át előadásokat a telki edzőcentrumban az MLSZ szakmai napok keretében.

"Nem látni a Barca-uralom végét" - mondta sajtótájékoztatóján a skót szakember, aki vasárnap délelőtt A Barcelona védjegye címmel tartott előadást. "Nemcsak a szervezettségük vagy a kiválóan működő akadémiájuk mondatja ezt velem, hanem az az alázat is, amellyel minden alkalommal pályára lépnek. Ilyen kirívóan sikeres időszak után a játékosok elkényelmesedése a legnagyobb veszély, de ennek a nyomát sem lehet felfedezni."

A korábbi skót szövetségi kapitány úgy vélte, Josep Guardiola kinevezése meglepetés volt, ugyanakkor azért bizonyult tökéletes választásnak, mert része volt a klubnak, végigjárta a szamárlétrát játékosként egészen a csapatkapitányságig, majd később edzőként is ezt tette.

A 68 éves sportvezető felidézte azokat az éveket, amikor Alex Fergusonnal, a Manchester United vezetőedzőjével csatártársak voltak a Falkirk együttesében: "Éppen három hete találkoztam vele, és négy órát sztoriztunk. Kiváló befejező csatár volt, és már akkor megvolt benne a vezető szerep, látszott rajta, ezt képes lesz folytatni a pálya szélén is. Hihetetlen, hogy 25 évet eltöltött egy csapatnál, egészen egyedülálló. Nagyon nehéz eldönteni, ki minden idők legjobbja bármiben is, de mint edző, ő biztosan a legnagyobbak között van."

Roxburgh a magyar futballal kapcsolatban megemlítette, hogy 1960-ban a glasgow-i BEK-döntőn látta játszani Puskás Ferencet, aki azon a finálén négy góllal segítette győzelemre a Real Madridot, és egyik nagy büszkeségének nevezte, hogy 1996-ban meginterjúvolta Puskást számos edzőkolléga előtt. Ezenkívül megemlékezett arra az 1987-es barátságos meccsről, amelyet szövetségi kapitányként vívott meg sikeresen a magyarok ellen, még azt is pontosan tudta, hogy a 2-0-ás mérkőzésen mindkét gólt Ally McCoist szerezte, aki jelenleg a Glasgow Rangers szakmai munkáját irányítja.

"A magyar válogatott jól teljesített az előző selejtezősorozatban, de éppen ezért magasabbak lesznek vele szemben az elvárások, hiába került nagyon nehéz kvalifikációs csoportba" - mondta a nemzeti együttesről Roxburgh.

A technikai igazgatói posztot 1994 óta betöltő szakember előadásában a Barcelona stílusán kívül - amelyről úgy vélekedett, hogy utánozni nem lehet, de tanulni kell belőle - kitért olyan trendekre, hogy a Bajnokok Ligájában a csapatok 75 százaléka két szűrő középpályással, 85 százaléka pedig egyetlen klasszikus, befejező csatárral áll fel, s az utóbbiak szerepe is megváltozott, mert góllövés helyett most már inkább az előkészítés a feladatuk. Arról is említést tett, hogy a pontrúgások jelentősége csökken, ugyanis korábban a gólok egyharmada esett rögzített szituációból, most pedig éppen a negyede.

Mezey György edzőképzési igazgató elégedetten értékelte, hogy jó barátja Magyarországra jött segíteni a meghívására, mert mint mondta, kétféle edző létezik: akik a pálya szélén vannak, és akik az edzőket edzik. Szerinte ez utóbbi kategóriában egyetlen világklasszis van, mégpedig Roxburgh.