Vágólapra másolva!
Bár sokáig vezetett, végül csak 1-1-es döntetlent ért el a Barcelona az Espanyol elleni derbin a spanyol labdarúgó-bajnokság 18. fordulójában, ezzel öt pontra nőtt a hátránya az éllovas Real Madrid mögött.  

Jól kezdte a meccset az Espanyol, Verdú fejesénél Valdés óriási bravúrral szedte ki a labdát a bal felső sarok elől, majd az ismétlést Piqué vágta ki a gólvonalnál.

A 12. percben gólt szerzett a Barca, de a bíró nem adta meg, Messi lecsapott az Espanyol-kapus által elpasszolt labdára, de közben a labda a kezét érintette, így hiába adott gólpasszt a mellette érkező Fabregasnak.

Három perccel később azonban már szabályos gólt szerzett Fabregas, amikor Daniel Alves beadása után 15 méterről fejelt a bal alsóba, a gólhoz kellett Cristian Álvarez lassú vetődése is. Jól játszott az Espanyol, a Barca nem dominált annyira, mint szokott, de így is növelhette volna előnyét, Iniesta passza után Fabregas remekül fordult be egy védő mellett az alapvonalnál, de a rövidre tartó lövését a kapus kispárgázta.

Összefoglaló a gólokkal és a helyzetekkel, vitatott jelenetekkel:


A második félidőben a Barca nem tudta bevinni a mindent eldöntő második gólt, Messi majdnem az alapvonalról a kapufát találta el, a 86. percben pedig a nagyon lelkes Espanyol Álvaro Vázquez fejesével egyenlített. A hátralévő időben a Barca még kicsikarhatta volna a győzelmet, de az előrehúzódó Piqué lövése kijött a lécről, Pedro ismétlését pedig az egyik hazai védő kézzel blokkolta, de Turienzo Alvarez bíró nem ítélt büntetőt. Az 1-1-nek az Espanyol mellett a Real Madrid szurkolói is örülhetnek, a Mourinho-csapat előnye öt pont.

Primera División, 18. forduló:
Espanyol - Barcelona 1-1 (0-1)
gól:
Álvaro Vázquez (86.), illetve Fabregas (15.)

Getafe - Athletic Bilbao 0-0

Rayo Vallecano - Sevilla 2-1 (1-0)
gól:
Michu (45.), Tamudo (52.), illetve Escude (62.)

Villarreal - Valencia 2-2 (2-1)
gól: Marco Ruben (14.), Gonzalo Rodríguez (18.), illetve Feguli (41.), Aduriz (87.)

Real Betis - Sporting Gijón 2-0 (1-0)
gól:
Santa Cruz (23.), Molina (92.)
kiállítva: Lora (44., Sporting Gijón), Carmelo (93., Sporting Gijón)

Az élcsoport:
1. Real Madrid 43
2. Barcelona 38
3. Valencia 34
4. Levante 30
5. Osasuna 26
6. Málaga 25