Vágólapra másolva!
Mindkét magyar érdekeltségű csapat sikeresen vívta meg a megismételt mérkőzést az FA-kupa 3. fordulójában, Bogdán Ádám kapott gól nélkül hozta le a negyedosztályú Macclesfield elleni meccset, Buzsáky Ákos pedig 72 percet játszott a QPR-ban, amely 1-0-ra verte a harmadosztályú MK Donst.

Tudtam, hogy sokat fognak beszélni erről a gólról - interjú Bogdán Ádámmal

A QPR gólja előtt Buzsáky Ákos bombaszabadrúgását tolta ki bravúrral a vendégek kapusa, az ezt követő szögletből született meg a győztes gól a majdnem hét év után eredményes Danny Gabbidon fejesével, de a magyar légiós ekkor már nem volt a pályán, mert éppen a szöglet előtt cserélte le Mark Hughes.

Buzsákynak az első félidőben volt egy veszélyes szöglete is, ami után Derry gólt fejelt, de a bíró nem adta meg, mert a QPR játékosa nem engedte a labdához férni a kapust. A Hughes-éra eddigi mindkét meccsén kezdő Buzsáky Shaun Wright-Phillipset is megajándékozta egy remek átadással, de a szélső lövését a vendégkapus kivédte. A QPR a következő körben a Chelsea-vel találkozik, amelyet a bajnokságban tavaly októberben 1-0-ra legyőzött.

A Bolton semmi nem akart a véletlenre bízni, már az első percben vezetett a negyedosztályú Macclesfield ellen Kevin Davies góljával, majd a 26. percben Martin Petrov duplázta meg az előnyt. A BBC tudósítása szerint a Macclesfield a második félidőben sokkal jobban játszott, és csak Bogdán Ádámon múlt, hogy nem tudott gólt szerezni. Owen Coyle, a Bolton edzője elismerte, hogy csapata levette a lábát a gázpedálról a szünet után, de hozzátette, Bogdánnak csak egy igazán komoly védenivalója volt.

FA-kupa, 3. forduló, megismételt mérkőzés:
QPR - MK Dons (III. osztályú) 1-0
Bolton Wanderers - Macclesfield (IV.) 2-0
Leicester (II.) - Nottingham Forest (II.) 4-0
Millwall (II.) - Dag & Red (IV.) 5-0

A 4. forduló párosítása:
Brighton (II. osztályú)/Wrexham (V.) - Newcastle
Sheffield United (III.) - Birmingham (II.)/Wolverhampton
Sunderland - Middlesbrough (II.)
Millwall (II.) - Southampton (II.)
Hull City (II.) - Crawley (IV.)
QPR - Chelsea
West Bromwich - Norwich
Blackpool (II.) - Sheffield Wednesday (III.)
Arsenal - Aston Villa
Stevenage (III.) - Notts County (III.)
Watford (II.) - Tottenham
Liverpool - Manchester United
Derby (II.) - Stoke
Everton - Fulham
Bolton - Swansea
Leicester (II.) - Swindon (IV.)

A mérkőzésekre január 27 és 29 között kerül sor.