Vágólapra másolva!
A topligák közül a Bundesliga csapatai kapták a leghosszabb pihenőt az év elején, de a hétvégén a német labdarúgó-bajnokságban is folytatódik a küzdelem. A holtszezonban sok játékosmozgás nem történt, leszámítva a Wolfsburgot, ahová nyolc új játékos is érkezett. A nagy kérdés az, hogy a Dortmund vagy a Schalke képes lesz-e elhappolni a nagy esélyes Bayern elől az aranyérmet.

Az átigazolási időszak ugyan még a hónap végéig tart, de az már most, a Bundesliga tavaszi rajtjakor megállapítható, hogy a német klubok nem nagyon változtattak keretükön, pénzt pedig egyáltalán nem akarnak januárban költeni.

A 18-as mezőnyből hat csapat egyáltalán nem erősített, de a többiek is elsősorban kölcsönszerződésekben gondolkodtak. A kivételt a Wolfsburg jelenti, amelynek edzője, Felix Magath szokásához híven a gyengébb szereplésre a megoldást az új játékosok szerződtetésében látta.

Magath megint lecserélte a keretet

A Bundesliga klubjai eddig a télen összesen valamivel több, mint 42 millió eurót költöttek új futballistákra, ebből harmincmilliót a Wolfsburg adott ki. A klub összesen nyolc játékost szerződtetett, miközben mindössze hárman távoztak (köztük a Barcelonától kölcsönkapott Alekszandr Hleb), ami azt jelenti, hogy az első csapat kerete jelenleg 40 főnél is több.

Magathnak nagy szerencséje van, hogy az egyesület fő szponzora, a Volkswagen gyár állja a költekezéseit, a kérdés már csak az, hogy az autókonszernnek (amelynek képviselője ott van az egyesület elnökségében is) meddig lesz türelme és pénze erre - a tréner a szezon előtt 12 új játékost hozott, vagyis bő fél év alatt összesen 20 labdarúgót szerződtetett.

A Wolfsburgon kívül nagyobb összeget még a Leverkusen adott ki, amely 7,5 millió euróért megvette a Stuttgart fiatal kapusát, Bernd Lenót, aki a nyáron még csak kölcsönbe érkezett a Bayerhez.

Még a Hoffenheim érdemel említést, amely egymillió eurót fizetett a svájci Basel középpályásáért, Sandro Wieserért. A többi klub nem akart, illetve nem is tudott költeni, és még a kölcsönszerződéseket sem vitték túlzásba, a legtöbb helyen nagyjából azzal a kerettel vágnak neki a folytatásnak, mint amelyikkel befejezték őszt.

A tárgyalóasztalnál a Dortmund megverte a Bayernt

A listavezető Bayern kerete például egyáltalán nem távozott, és a müncheni klubház régen volt ilyen nyugodt a holtszezonban. A csapat január elején Dohában edzőtáborozott, Jupp Heynckes legnagyobb örömére sérülés nélkül: Arjen Robben és Bastian Schweinsteiger is remek fizikai állapotban várja a bajnoki rajtot.

Nem csoda, hogy a Kicker hagyományos felmérése szerint a német edzők többsége úgy véli: a Bayern lesz a bajnok. A legnagyobb rivális a Borussia Dortmund lehet, amely a télen már aratott egy győzelmet a bajorok felett: a dortmundiak szerezték meg ugyanis a Mönchengladbach ifjú klasszisát, Marco Reust, akit pedig a Bayern is csábított. Az őszi idény felfedezettje a nyártól lesz a Dortmundé.
A dortmundiakkal azonos pontszámmal álló Schalkénál természetesen senki sem beszél a bajnoki címről. A gelsenkircheniek számára rendkívül fájó pont, hogy a Bundesligában sohasem tudtak aranyérmet nyerni, pedig párszor nagyon közel álltak hozzá, így inkább nem is élik bele magukat abba, hogy versenyben vannak az elsőségért.

Pedig nem állnak rosszul: a Raúl, Klaas-Jan Huntelaar páros elöl ontja a gólokat, és Huub Stevens a védelmet is összeszedte. A holland tréner fő jelszava: "Der Null muss stehen", amit kissé szabadon úgy lehetne lefordítani, hogy "Csak ne kapjunk gólt".

E három csapaton kívül más aligha érhet oda az első helyre - a negyedik Mönchengladbachnak már a nemzetközi kupaszereplés kiharcolása is bravúr lenne, hiszen az előző idényben csak osztályozón őrizte meg élvonalbeli tagságát.

A magyar érdekeltségű együttesek közül a Hajnal Tamással felálló Stuttgart célja az első hatba kerülés lehet (jelenleg nyolcadik), míg a térdsérüléséből felépült Szalai Ádámot és Stieber Zoltán a keretében tudó Mainz a biztos bennmaradással már elégedett lenne.

A 18. forduló programja, péntek:
Mönchengladbach - Bayern München 20.30

Szombat:
Freiburg - Augsburg 15.30
Hoffenheim - Hannover 15.30
Nürnberg - Hertha 15.30
Schalke - Stuttgart 15.30
Wolfsburg - Köln 15.30
Kaiserslautern - Werder Bremen 18.30

Vasárnap:
Hamburg - Dortmund 15.30
Leverkusen - Mainz 17.30



www.global-soccer.eu