Vágólapra másolva!
A Videoton fizet legtöbbet a futballistáinak - ez derül ki abból az összeállításból, melyet a Bors című napilap közölt kedden a játékosok havi béréről az élvonalbeli labdarúgócsapatoknál.

Az újság információi szerint a fehérváriak legjobban kereső játékosa a Budapest Honvédtól télen igazolt Torghelle Sándor, aki 25 ezer eurót, azaz 7,3 millió forintot vihet haza havonta (ezzel több mint négyszer annyit keres, mint Orbán Viktor, akinek képviselői és miniszterelnöki fizetését összeadva bruttó 1 731 900 forint jár havonta), de a legkisebb fizetés is 1,5 millió forint az együttesnél.

A listavezető Debrecen áll a képzeletbeli dobogó második helyén, a legmagasabb fizetés 5 millió, a csapat húzóemberei nagyjából 2-3 milliót keresnek. A magyar viszonylatban szintén jelentős költségvetéssel rendelkező második Győrnél a grúz Rati Aleksidze a legjobban fizetett labdarúgó havi 2,3 milliós keresettel.

A következő csoportot a Ferencváros, Újpest, Haladás, Pécs, Diósgyőr ötös alkotja, amelyekben a játékosok többsége 400-600 ezer forintot keres, de a legjobbak bére eléri vagy akár meg is haladja a 1,5 milliót.

A Kecskemétnél és a Honvédnál 1,2 milliós a fizetési plafon, míg a Pápa, Paks, Kaposvár hármasnál 600 ezer, a Vasasnál, a Siófoknál és a Zalaegerszegnél pedig 400 ezer ez az összeg, de az átlagfizetés 200-300 ezer forint.