Vágólapra másolva!
Mario Balotelli, a Manchester City csatára úgy érzi, van olyan tehetséges labdarúgó, hogy egyszer elhódítsa a FIFA és a France Football nagy presztízsű díját, az Aranylabdát.

A legutóbbi három Aranylabda-szavazáson az argentin Lionel Messi diadalmaskodott, ám Mario Balotelli, a Manchester City olasz támadója úgy véli: megvan benne az a potenciál, hogy megszakítsa az FC Barcelona kiválóságának a sorozatát. Ehhez azonban - vélekedik Balotelli - Messi teljesítményének vissza kell esnie.

"Megnyerhetem az Aranylabdát, de csak akkor, ha Messi visszavesz egy kicsit a tempóból" - mondta a volt Inter-támadó a La Gazzetta dello Sportnak.

"Nagyon nehéz dolgom lesz, ha tartja a formáját. Tényleg úgy hiszem, hogy megnyerhetem a díjat, de ha Messi így folytatja, akkor nem sok esélyem lesz" - tette hozzá.

A 21 éves Balotelli Cristiano Ronaldóról és Xaviról nem ejtett szót, pedig a Real Madrid játékosa 2008-ban megnyerte a díjat, januárban pedig második lett Messi mögött, míg a Barcelona-középpályás az előző két évben egyaránt dobogós volt.

Messi januárban azt mondta: véleménye szerint jövő januárban európai játékos fogja megkapni az Aranylabdát, attól függően, hogy melyik válogatott szerepel eredményesen a nyári Európa-bajnokságon. Név szerint a francia Karim Benzemát, a portugál Cristiano Ronaldót és az angol Wayne Rooneyt említette, hozzátéve, hogy a spanyoloktól és olaszoktól akár több esélyest is kiemelhetne.