Vágólapra másolva!
Az elmúlt napok macskainváziója előtt akadt példa tizenhatoson belül megháborodó mókusra, játékost megharapó, illetve levizelő kutyára és kirúgással levadászott sirályra is a stadionokban. A pályára lépő állatok olykor komolyan beavatkoznak a focisták sorsába, az egyikük kettétört egy profi pályafutást, egy másik pedig a kieséstől mentett meg egy csapatot.

Pár napon belül két topligás bajnokin is váratlan látogató jelent meg a pályán. Előbb az FC Barcelona-Real Sociedad meccsen szaladt végig az oldalvonal mellett egy fekete macska, majd két nappal később az angol drukkereknek is hasonló élményben volt részük.

A Liverpool-Tottenham Hotspur összecsapás gól nélküli döntetlenre végződött, és sokak szerint a legizgalmasabb jelenete az volt, amikor egy cica szaladt be a tizenhatoson belülre, majd többször is leült a gyepre, végül pedig békésen tűrte, hogy az egyik biztonsági ember ölbe kapja, és elvigye.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=vMzSH1YnNYoaXgpd


A macskát azóta sztárként kezelik Angliában, a Twitteren hárman is bejelentkeztek a nevében, összesen már közel ötvenezer követőjük van. A jelenségre a brit fogadóirodák is reagáltak, egyikük már közzé is tette oddsait az esetleg pályára lépő állatokra: az egér háromszoros, egy másik macska ötszörös, a tigris 51-szeres, míg a zsiráf 101-szeres pénzt fizet.

A kutya, aki kicselezte Bobby Charltont

Más állatok is kijátszották már a futballstadionok biztonsági intézkedéseit, egy mókusnak még a Bajnokok Ligája elődöntőjében is sikerült bejutnia pár évvel ezelőtt. 2006 áprilisában az Arsenal a Villarrealt fogadta még a Highburyben, a kisállat az első negyed óra végén szabadult be a pályára, és perceken keresztül szaladgált fel és alá az Arsenal térfelén.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=OSynUXZ930000Dqg


Amerikai fajtársa már nehezebben hagyta ott a pályát: a női profi bajnokságban lejátszott Western New York-Philadelphia találkozón letáborozott a tizenhatoson belül, és az egyik biztonsági ember csak rendkívül fifikás módszerrel, egy doboz segítségével tudta eltávolítani.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=7H6a9jz0YhtpHaqa


A kutyák valamivel gyakoribb vendégek a focimeccseken, olyannyira, hogy még világbajnokságon is pályára léptek. Az 1962-es, chilei vébén az Anglia-Brazília negyeddöntőn jelent meg az oldalvonal mellett egy fekete példány. A focisták eleinte nem nagyon zavartatták magukat, ám amikor a labda elhagyta a pályát, akkor a játékvezető jelezte: el kell őt távolítani.

Garrincha és Bobby Charlton nem túl lelkes próbálkozása után Jimmy Greaves oldotta meg a dolgot: szó szerint lement kutyába, és így sikerült elkapnia az ebet.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=V13tlagvDn3RWTFn


A csatár később elmesélte, hogy a megriadt állat lepisilte őt: "Nagyon büdös lettem, de legalább a brazil védők nem mertek közel jönni hozzám" - nyilatkozta Greaves. A kutyát a lefújás után Garrincha vette magához, és a Bi nevet adta neki, mivel a brazilok a tornán kétszeres bajnokok, azaz bicampeók lettek.

A térdtörő kutya

De nem minden pályára beszaladó kutya ilyen békés. A Brentford kapusának, Chic Brodie-nak 1970-ben azért kellett befejeznie profi pályafutását, mert egy, a labdát kergető kutya teljes sebességgel nekiszaladt a Colchester United elleni bajnokin.

http://www.youtube.com/embed/DvwA7BK4-6A

Több, pályára lépő kutya után az ütközés 1.10-től


Az ütközés következtében Brodie-nak eltört a térdkalácsa, és ezután már csak amatőr szinten futballozhatott. Ahogyan ő fogalmazott: "A kutya kicsi volt, de kemény".

A Torquay United viszont egy kutyának köszönhette 1987-ben, hogy bennmaradt a negyedik vonalban, és nem zuhant ki az amatőrök közé. Az utolsó fordulóban a csapatnak egy pontra volt szüksége a Crewe Alexandra ellen hazai pályán, azonban percekkel a lefújás előtt 2-1-es vesztésre állt. A hazaiak szélsője, Jim McNicol az oldalvonal mellett próbált elérni egy indítást, amikor az ott tartózkodó rendőrkutya megharapta.

A focistát perceken keresztül ápolták (végül 17 öltéssel kellett összevarrni a sebét), ami miatt a játékvezető öt percet hosszabbított, és a Torquay ezalatt kiegyenlített.

A róka és a sirály esete

Az angol szakzsargonban a lesipuskás támadókat, akik elsősorban a tizenhatoson belül veszélyesek, így is szokták nevezni: "fox in the box", azaz róka a dobozban. A kifejezés az 1996 novemberében lejátszott Rangers-Celtic skót rangadón új értelmet nyert. A második félidő elején a vendégek készülődtek szöglethez, amikor egy róka jelent meg a gyepen, végignyargalt a pályán, majd visszaszaladt a szögletzászlóhoz, és eltűnt a lelátó alatt (a videón 4:40-től).

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=VleHwuVpR8GrTXLh


A meccset végül a Rangers nyerte meg 1-0-ra, a Celtic szóvivője, Peter McLean pedig példaként állította az állatot a csapata elé: "A róka gyorsasága lenyűgözött minket. Azóta sem kapták el, nem tudjuk, hogy jutott be a pályára, és hogy szökött meg. Sajnos az ügynökével sem tudtuk felvenni a kapcsolatot".

A Feyenoord vezetőségének nem volt ilyen problémája azzal a sirállyal, amely most kitömve látható az egyesület múzeumában. A madár mit sem sejtve repült 1970. november 15-én a De Kuip stadion felett, amikor egyszer csak telibe találta egy labda. A pályán ugyanis javában zajlott a Feyenoord-Sparta rotterdami rangadó, és a hazaiak kapusának, Eddy Treijtelnek a kirúgása eltrafálta szerencsétlen madarat, aki rögtön kilehelte a lelkét.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=k8CiTmfdZzO3ThQC


www.global-soccer.eu