Társoldalunk:

Kitartóan ássák válogatottjuk sírját az angolok

2012.02.12. 14:21

Fabio Capello az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb edzőjének számít, az angol válogatottba azonban neki is beletörött a bicskája, miután a helyi szövetség (FA) néhány hónappal az Európa-bajnokság előtt szinte kikényszerítette a lemondását. Mindez jól beleillik abba, ahogy az angolok a kiváló alapanyag ellenére újra és újra képesek eltolni a saját nemzeti csapatuk lehetőségeit.

Négy hónappal az Európa-bajnokság előtt ismét válságban van az angol válogatott. A kenyértörésig fajuló helyzetet az FA a múlt héten alapozta meg azzal, hogy a szövetségi kapitány Fabio Capello feje fölött átnyúlva leváltotta a rasszizmussal vádolt John Terryt a csapatkapitányi posztról. Az angol lapokban megjelent publicisztikák gyakorlatilag egyetértettek abban, hogy az FA a legrosszabb döntést hozta, hiszen azzal, hogy Terryt rangjától megfosztva a válogatottban hagyták, megágyaztak a csapaton belüli széthúzásnak. Capello ráadásul kijelentette, ő továbbra is Terryt tekinti csapatkapitánynak, mivel a bírósági ítéletig őt is megilleti az ártatlanság vélelme. A védő tavaly október 23-án, a Queens Park Rangers elleni idegenbeli bajnokin kakaskodott Anton Ferdinanddal, akit állítólag - többek között - feketének nevezett.

A vezetés azonban nem tűrt ellentmondást, hiszen nem sokkal később maga a sportminiszter támogatta meg az FA-t, közölve: ha az lesz a döntés következménye, hogy a kapitány lemond, ám legyen.

Csak nekik nem sikerül

Capello lemondott, és bár a válogatott hagyományosan most is ott van a nyári Európa-bajnokság esélyesei között, Anglia mintha már megint saját magát akadályozná meg abban, hogy közel ötven év után valamilyen trófeát nyerjen.

A nemzeti csapat 2006 decembere óta egyszer sem csúszott ki az első tízből a FIFA-világranglistán, a 15. helynél pedig 2001 márciusa óta nem került lejjebb, annak ellenére, hogy ebben az időszakban egyetlen világ- vagy Európa-bajnokságon sem jutott a legjobb négy közé. Minden válogatott történetében akadnak rosszabb periódusok, ám a sportág elitjébe tartozó Anglia 1966 óta nem tudott nyerni semmit, sőt döntőt sem játszott. Ez idő alatt a főbb európai riválisok egytől egyig kiemelkedő eredményeket értek el: a franciák 1998-ban világbajnokságot, két évvel később Eb-t nyertek, majd 2006-ban ismét vb-döntősök voltak; Olaszország 2000-ben játszott Eb-döntőt, 2006-ban vébét nyert; Németország 2002 óta csak egyetlen tornán, a 2004-es Európa-bajnokságon nem jutott be a legjobb négy közé; még a sokáig örök vesztesnek elkönyvelt spanyoloknál is jött az aranygeneráció, amely immár világ- és Európa-bajnok.

Sok a légiós, kevés az angol

Mindez azért is figyelemre méltó, mert az angol labdarúgás a legjobbak közé tartozik. A Premier League-et a világ legszínvonalasabb bajnokságának tartják, képviselői rendre kiválóan szerepelnek a Bajnokok Ligájában, két olyan szezon is akadt az elmúlt évtizedben, amikor három angol csapat is bejutott a legjobb négy közé.

A Premier League-ben ezzel egyidejűleg folyamatosan nőtt a légiósok száma, ami a bajnokság színvonalának jót tett, de a válogatottnak kevésbé, hiszen a fiatal angol focisták kevesebb lehetőséghez jutottak.

"Még a kiscsapatoknál is rengeteg a külföldi. Capello korábban több száz játékosból válogathatott volna, de manapság már alig van angol a ligában. Ha ez így folytatódik, tíz éven belül még rosszabb lesz a helyzet. A korábbi generációban még vannak remek focisták, de amikor ők fiatalok voltak, nem volt annyi külföldi az angol élvonalban" - hívta fel a figyelmet a jelenségre Eric Cantona a Daily Telegraphban a 2010-es vb után.

Hosszú távú terv nincs, fegyelmezetlenség van

A problémát az angol szövetségnél is észlelték, hiszen az FA fejlesztési igazgatója, Trevor Brooking már 2007-ben azt nyilatkozta a BBC-nek: "A számok azt mutatják, hogy a válogatott nehéz helyzetbe kerülhet. Ez komoly gondot jelent. Minél kevesebb a hazai focista, annál kisebb a választási lehetőség. Nem szeretném, ha tíz év múlva már annak is örülnénk, ha kijutunk egy nagy tornára".

A fentiek ellenére az FA gyakorlatilag semmit nem tett a folyamat ellen, pedig az utánpótlás-nevelés javítására vannak jól működő, kipróbált módszerek. A németek például radikálisan megváltoztatták az utánpótlás-képzést, miután a 2000-es Európa-bajnokságon leszerepeltek. Az eredmény viszonylag rövid idő alatt érezhető volt, a 2010-es vébén a válogatott fiatal tehetségek egész sorával bronzérmes lett - a nyolcaddöntőben éppen Angliát győzte le 4-1-re.

Forrás: AFP/Jewel Samad

Tehetséges játékosok Angliában is vannak, 2010-ben az U17-es Eb-t is megnyerték, a különböző szabályokkal azonban a klubok a saját dolgukat nehezítik meg. Tavaly ősszel például a Premier League-esek nyomására elfogadtak egy olyan szabálymódosítást, amelynek értelmében a jövőben a kiscsapatoktól gyakorlatilag aprópénzért lehet elhozni a fiatalokat, ami az utánpótlás-nevelő műhelyek bezárását hozhatja.

Az angol válogatott alaphelyzetben persze még így is rendkívül erős, de hiába volt az elmúlt évtizedben aranylabdás csatára Michael Owen személyében, és hiába rendelkezett olyan klasszisokkal, mint David Beckham, Wayne Rooney, Frank Lampard, Steven Gerrard vagy Rio Ferdinand, a nagy eredmény sohasem jött össze.

Mindebben a játékosoknak is nagy szerepük volt, akikből sokak szerint mindig hiányzott az elvárható fegyelem, a szövetség pedig nem volt elég erélyes, hogy idejekorán fellépjen a jelenség ellen. Rio Ferdinandnak például azért kellett kihagynia a 2004-es Eb-t, mert nyolc hónapra eltiltották, amiért nem jelent meg egy doppingvizsgálaton, de felidézhetjük David Beckham piros lapját az 1998-as, illetve Wayne Rooney kiállítását a 2006-os világbajnokságon.

Az összhang és az állandóság hiánya

A kudarcok örök forrása az angol válogatottnál az, hogy a rendelkezésre álló remek keretből sohasem sikerült igazán jól működő csapatot összerakni. Az elmúlt évtized közepén például Steven Gerrard és Frank Lampard is a világ legjobb középpályásai közé tartozott, Sven-Göran Eriksson igyekezett is őket együtt játszatni, ám nem sikerült megtalálnia a helyüket a csapatban, a két klasszis szinte kioltotta egymást. Az olaszoknál vagy a spanyoloknál sokkal inkább egy klubra épült a sikercsapat középpályás-sora, gondoljunk csak a 2006-os vébén látott Andrea Pirlo-Gennaro Gattuso tengelyre, vagy a spanyoloknál az Andrés Iniesta-Xavi párosra.

Forrás: AFP/Carl de Souza
Együtt nem megy 

A többi csapatrészben is akadtak hasonló problémák, kapusposzton például tíz év alatt csapatnyi játékos fordult meg az angol válogatottban, ellenben az olaszoknál ez idő alatt Gianluigi Buffon kiszoríthatatlan volt, és több mint 100 válogatottságot gyűjtött be, Spanyolországban pedig Iker Casillas jár már 127 válogatottságnál.

A csatársorban sem alakult ki összeszokott páros: az Owen, Rooney duó csak a 2004-es Eb-re állt össze, és még arra is akadt példa, hogy a másodosztályból kellett behívni támadót tétmérkőzésre (David Nugent a Prestonból lett válogatott 2007-ben Andorra ellen, gólt is szerzett).

Capellót sokat kritizálták amiatt, hogy négy év alatt sem volt képes megtanulni angolul, és az ideje nagy részét külföldön töltötte, Seaman óta viszont nála lett először stabil és jó kapusa Angliának Joe Hart személyében, és úgy nézett ki, van mersze fiatalokat hozni a csapatba a folyton csalódást okozó nagy nevek helyett.

A hagyományok miatt is fáradnak el a játékosok

Vannak szakértők, akik szerint a hagyományok és a pénzéhes FA is tehetnek arról, hogy a futballszezon végére, a világ- és Európa-bajnokságok idejére teljesen kifacsaródnak a játékosok. Az angol válogatottra jellemző, hogy kevés idegenlégiósa van, akik pedig Angliában játszanak, azoknak karácsonykor és szilveszterkor sincs pihenőjük, hiszen kell a Premier League-nek a nézettség, a hagyományok miatt pedig az FA-kupát és a Ligakupát is viszonylag komolyan veszik a csapatok. Ehhez jön a Bajnokok Ligája vagy az Európa Liga, így van focista, aki négy sorozatban is játszik év közben, nem csoda, hogy a szezon végére elfárad, és nem tud a válogatottban megfelelően teljesíteni.



Nagy várakozások, kis eredmények

Azt nehéz megítélni, hogy a rendszeres botrányok valójában mennyire hatnak ki a csapat teljesítményére, de az biztos, hogy szinte állandóan áll a bál valami miatt a válogatottnál. A CNN szakírója, Pedro Pinto úgy véli, ennek két oka van: egyrészt a közvélemény által keltett túlzott várakozás (elég két jobban sikerült mérkőzés, és a csapatot rögtön aranyvárományosnak kiáltják ki), másrészt ezzel összefüggésben a brit bulvársajtó is Premier League-szinten teljesít.

A pletykalapok nem ismernek tabutémát, nem félnek senkitől, a focisták magánélete kedvenc vadászterületük. Az egyébként vérprofiként ismert John Terrytől is azért vették el először a csapatkapitányi karszalagot, mert kiderült, hogy viszonya volt korábbi csapattársa, Wayne Bridge volt barátnőjével, de Rooneytól Beckhamen keresztül Ferdinandig szinte mindenkinek volt hasonló ügye.

Forrás: AFP/Ian Kington
Terry körül mindig zajlik az élet

Ez alól a szövetségi kapitányok sem voltak kivételek, és az FA hiába próbálkozott bármelyik szakemberrel, valahogyan mindig rosszul döntött. A szövetség 2001-ben merész húzásra szánta el magát, amikor a svéd Sven-Göran Erikssont nevezte ki, hiszen Angliának korábban sohasem volt külföldi kapitánya. Eriksson klubedzőként sikeres volt, de szövetségi kapitányként nem volt tapasztalata. Három nagy tornára is kivitte a válogatottat, ráadásul nem félt kísérletezni: volt, hogy egy év alatt 16 újoncot avatott, és akadt néhány barátságos mérkőzés, ahol 22 játékost küldött pályára.

Eriksson a botrányai, Capello a fizetése miatt volt a címlapon

A nagy áttörés azonban neki sem jött össze, viszont több botrányos ügye volt. 2004-ben például kiderült, hogy viszonya volt az FA egyik titkárnőjével. Két évvel később belefutott egy átverésbe, amelynek során egy bulvárújságíró arab sejknek adta ki magát, és munkát kínált Erikssonnak, aki elmondta, hogy a 2006-os vébé után otthagyja a válogatottat. A gond csak az volt, hogy erről akkor rajta kívül még az FA sem tudott, bár a tréner később váltig állította, döntése független volt ettől az ügytől.

Forrás: AFP/Gabriel Bouys

Eriksson után az FA kifejezetten Luiz Felipe Scolarit akarta szerződtetni, állítólag már küszöbön volt a megállapodás, de elügyetlenkedték. A szövetség ugyanis túl korán kikotyogta a tervet, ezért a brazil végül visszautasította az ajánlatot. "Amióta kiderült, hogy megkeresett az angol szövetség, minden reggel legalább húsz újságíró várakozott a házam előtt" - mondta Scolari. "Nem szeretek és nem is tudok ilyen körülmények között dolgozni. Nekem nagyon fontos a nyugalom, enélkül nem tudok a munkámra koncentrálni." Az FA-t váratlanul érte a bejelentés, majd kinevezte az angol Steve McClarent, aki gyorsan elbukta a 2008-as Európa-bajnokság selejtezőit, így ismét elkezdtek külföldi sztáredzőt keresni.

Fabio Capellónak csillagászati fizetést kínált a szövetség, a 2010-es világbajnokság előtt kiderült, hogy évi 8,8 millió eurót keres, amivel messze az övé volt a legmagasabb bér a tornán dolgozó trénerek között - a listán a második Marcello Lippi mindössze hárommilliót kapott.

A vébére kijuttatta a csapatot, de ott már nem tudott sikert elérni, ennek ellenére 66,7 százalékos győzelmi arányával így is ő a legjobb statisztikával rendelkező angol kapitány 1946 óta. Ahhoz képest, hogy a válogatott az utolsó 23 világversenyből nyolcra ki sem jutott, Capellóval a 2010-es vb és a 2012-es Eb selejtezőcsoportját is megnyerte. Azt azonban már soha nem tudjuk meg, hogy az Európa-bajnokságon beért volna-e a munkája.

www.global-soccer.eu

KAPCSOLÓDÓ CIKK