Vágólapra másolva!
Csertői Aurél távozik a Győri ETO labdarúgócsapatától - erősítette meg az [origo] érdeklődésére Klement Tibor, a klub ügyvezető igazgatója. Az ETO hivatalos közleményben azzal indokolta a változtatást, hogy a klub hatpontos hátrányba került a Debrecennel szemben a bajnokságban, és 5-1-es vereséget szenvedett a Magyar Kupában.

"Közös megegyezéssel bontottunk szerződést Csertői Auréllal, utódát kedden délelőtt, sajtótájékoztatón mutatjuk be" - mondta Klement.

A bajnokságban a második helyen álló csapat vasárnap, a tavaszi nyitányon 1-1-es döntetlent játszott a Haladás vendégeként, a Magyar Kupa negyeddöntős párharcának első mérkőzésén pedig kiütéses, 5-1-es vereséget szenvedett Székesfehérváron a Videotontól februárban.

A klub közleménye szerint épp ezért bontottak szerződést Csertőivel, hiszen "a vezetés az idei szezonra a bajnoki cím megszerzését és a Magyar Kupa elhódítását tűzte ki célul".

A Kisalföld információi szerint Csertői Aurél utódja Pintér Attila lehet, akit Csertői váltott a kispadon tavaly márciusban.