Vágólapra másolva!
A Debrecen bejutott a labdarúgó Ligakupa legjobb négy csapata közé, miután a Pakson aratott 1-0-s győzelem után, a negyeddöntő visszavágóján 1-1-es döntetlent játszott címvédő ellenfelével.

A hazaiak már a 12. percben vezettek, Bernáth beadását a ZTE-től igazolt Meyé váltotta gólra. Az egyenlítéshez szerencse is kellett a vendégeknek, egy előreívelés után a hazaiak saját nevelésű játékosa, Ludánszki fejelte át húsz méterről Verpecz fölött a labdát.

A Paksnak a folytatásban egyetlen gól elég lett volna a továbbjutáshoz, de nem tudott mezőnyfölényt és helyzeteket kiharcolni.

Kondás Elemér tanítványai az idényben továbbra is veretlenek a Magyar Kupában, a Ligakupában és a bajnokságban egyaránt.

Negyeddöntő, visszavágó:
DVSC-TEVA - MVM Paks 1-1 (1-1)
továbbjutott:
a Debrecen, 2-1-es összesítéssel.

szerdán:
Lombard Pápa Termál FC - Kaposvári Rákóczi 16 ó (az első mérkőzésen: 1-0)
Videoton FC - Diósgyőri VTK 16 ó (2-0)
Kecskeméti TE - MTK Budapest 18 ó (2-2)