Társoldalunk:

Kezdenek komolyra fordulni a dolgok - APOEL-hősök a BL-sikerről

2012.03.08. 11:39

A Lyont kiejtő APOELfocistái nem tudhatták, játszhatnak-e még valaha BL-negyeddöntőért, ezért mindent beleadtak. A ciprusiak szerint itt már minden csapat nagyobb náluk, így mindegy is, ki lesz a következő ellenfél, a Barcelonát azonban elkerülnék. A gólszerző Manduca Isten ajándékának érzi a gyors gólt, a két büntetőt védő kapus azt mondja: kezdenek komolyra fordulni a dolgok.

Kalapot emel a Lyon ásza az APOEL előtt

Szétfocizta a Barca a Leverkusent, csodát tett az APOEL - videók, élő közvetítés

Az APOELjelentős részben a két büntetőt védő Dionisziosz Hiotisznak köszönhette nyolc közé jutását a BL-ben. A lyoni 1-0-s vereség után otthon 1-0-ra győzött, ekkor jött a hosszabbítás, majd a tizenegyesek. A 34 éves kapus azt reméli, csapata hősies teljesítményét a Barcelona elkerülésével jutalmazza majd meg a sors.

Ciprusi csapat először jutott nyolc közé a BL-ben, ahogy három selejtezőkört játszó együttes sem jutott még ilyen messzire. Hiotisz most már meg sem állna itt: "Olyasmit értünk el, amit senki nem tartott lehetségesnek a sorozat kezdetén. Kezdenek komolyra fordulni a dolgok."

Forrás: AFP/Jack Guez
Hiotisz túltette magát a peches büntetőkön

A görög kapus óriási pechjére Lisandro tizenegyesénél a labda a kapufáról a hátára pattant, onnan pedig a hálóba, azután Gomis lövésén is rajta volt, végül sikerült védenie Lacazette és Bastos büntetőjét.

"Meg kell várnunk, kik jutnak még a nyolc közé. Olyan csapat nincs, amelyikkel kifejezetten szívesen játszanánk, hanem a Barcelonát elkerülném" - mondta Hiotisz.

Az APOELGustavo Manduca korai góljával mentette hosszabbításra a párharcot, a továbbjutás után pedig a brazil azt sem bánja, hogy a 114. percben kiállították.

"Csodálatos este volt, hosszú évekig emlékezni fogunk rá" - áradozott Manduca. "Tudtuk, hogy gólt kell lőnünk, ha versenyben akarunk maradni, de az első tíz percben betalálni Isten ajándéka volt. Másfél hónapja volt egy műtétem, és nem gondoltam, hogy ilyen hamar vissza tudok térni. Történelmet írtunk ennek az országnak, és büszkék vagyunk rá."

Forrás: AFP/Patrick Baz
Aílton, az APOEL házi gólkirálya ezúttal nem talált be

A végig pályán lévő Nuno Morais megérdemeltnek tartja az APOEL váratlan sikerét: "Nem tudhattuk, hogy játszhatunk-e még valaha BL-negyeddöntőért, ezért mindent beleadtunk, egymásért küzdöttünk."

"Nem érdekel, ki vár ránk, a nyolc között vagyunk, és ez fantasztikus" - lelkendezett Manduca, de azért gyorsan hozzátette: "A Barcelonát azért nem akarnám, ahogy mások sem. Itt minden csapat nagyobb nálunk, komolyabb múltja van, de azért élvezni fogjuk a meccseket, és álmodunk tovább - miért ne?"