Vágólapra másolva!
A szingapúri fogadási maffia egyik vezérét hosszú éveken át nem is keresték, pedig egész életében bűnözésből élt: már tizenévesen ült börtönben, felnőttként baseballütővel támadt a helyi bajnokság legjobbjára, hitelkártyát hamisított, majd ő maga szervezett meccseket, hogy könnyebben csalhasson. Mikor elkapták Finnországban, a rendőröktől kért segítséget a szökéshez a mínusz 30 fokban.

További negyven focista ellen vallottak az olasz bundabotrányban

Európában több bűnszervezet is foglalkozott a mérkőzések befolyásolásával fogadási céllal, magyar vonalon vélhetően elsősorban a szingapúri csoport volt érdekelt. A bűnbanda egyik vezetője a 2011 februárjában Finnországban letartóztatott Wilson Raj Perumal, aki egyes lapok szerint jelenleg a magyar hatóságok őrizete alatt áll. Az egykori ifjúsági válogatott atléta az 1990-es évek közepe óta foglalkozik bundázással, amelyet kicsiben kezdett, de mára alaposan kinőtte magát.

A szingapúri fogadási bűnbanda egyik vezetője az egykori amerikai maffiafőnökhöz, Al Caponéhoz hasonlóan nem a fő tevékenysége miatt bukott le. Az alapvetően szeszcsempészettel foglalkozó Al Caponét végül adócsalással kapták el, Wilson Raj Perumal pedig lehet, hogy még ma is probléma nélkül bundázhatna, ha nem olyan hirtelen haragú.

2009. május 16-án tilosban parkolt a szingapúri repülőtéren, majd a parkolóőrt fellökve elhajtott a kocsijával, miközben válogatott sértéseket kiabált az őt megállítani igyekvő hatósági embereknek. A hivatalosan rendezvényszervezéssel foglalkozó Perumalt azonban elkapták, és kiderült, hogy nem rendelkezik érvényes jogosítvánnyal sem. A tárgyaláson elismerte bűnösségét, ám amikor öt év börtönre ítélték, fellebbezett, és a másodfokú tárgyalásra már nem ment el, inkább elszökött Szingapúrból.

Rossz szobában keresték a rendőrök

Ekkortól tehát már nemzetközi körözés volt ellene érvényben, mígnem a finn hatóságok lekapcsolták 2011 februárjában, ugyanis fülest kaptak, hogy egy szingapúri bűnöző hamis iratokkal akar az országba utazni.

A Lappföldön fekvő Rovaniemi városában a rendőrök a szállodai szobájában nem tudták letartóztatni (egyszerűen eltévesztették a szobaszámot), de megfigyelés alatt tartották, és követték a városi stadionba, ahol a helyi futballcsapat, a RoPS a Tampere United ellen lépett pályára. A meccs után azt tapasztalták, hogy Perumal hevesen vitatkozik a RoPS egyik játékosával, a zimbabwei Christopher Musondával, ami felkeltette az érdeklődésüket. Vizsgálni kezdték, hogy a szingapúri üzletembernek mi köze lehet a finn labdarúgáshoz, és a szállodai lakosztályában olyan dokumentumokat találtak, amelyek egyértelműen bizonyították, hogy lefizette a futballistákat.

Forrás: AFP/Kaisa Siren

Utólag kiderült, hogy az iratai szerint Rajamorgan Chelliah névre hallgató Perumalt egyik bűntársa köpte be. A szintén szingapúri Dan Tan Seet Eng talán személyes bosszúból súgott a finn rendőröknek, talán azért, mert ő akarta átvenni a biznisz irányítását, annyi mindenesetre biztos, hogy az ő neve szerepel az olasz hatóságok nyomozati anyagában a Serie A, illetve a Serie B találkozóival kapcsolatban. Ha utóbbit tervezte, akkor az elképzelése nem jött be, mert Perumal együttműködött a hatóságokkal, és így kezdték felgöngyölíteni azt a hálózatot, amelynek a világ szinte minden pontján voltak tagjai Finnországtól kezdve Zimbabwén és Dél-Afrikán keresztül egészen Magyarországig.

Majd tíz év börtönben

Perumal korábbi tevékenységét ismerve azonban inkább az a meglepő, hogy a hatóságok eddig nem kezdték el vizsgálni, hogy lehet-e köze a fogadási csalásokhoz, hiszen világéletében ezzel foglalkozott, 1995 és 2003 között összesen kilenc évet és nyolc hónapot töltött börtönben. Már tizenévesen is megpróbálkozott a bűnözéssel, pedig tehetséges atlétának tartották, 1983-ban, 18 évesen Szingapúrt képviselte a Délkelet-ázsiai Játékokon. Ugyanabban az évben azonban első börtönbüntetését is megkapta, mégpedig betörésért és lopásért: egy üzletben elvett egy nőtől egy táskát, amelyben 700 dollárnyi értékű áru volt, majd pedig egy házba betörve egy videomagnót vitt el.

Legközelebb az 1990-es évek közepén tűnt fel a neve a szingapúri bajnokság, az S-League fogadási csalásában. 1994 szeptemberében háromezer dollárral próbálta megvesztegetni az egyik csapat kapitányát, aki azonban nem ment bele az üzletbe, hanem feljelentette. Perumal ekkor egy év börtönbüntetést kapott, de miután kijött, tovább folytatta tevékenységét. Benne volt az 1999-es bundabotrányban az S-League-ben: ekkor rajta kívül a Geylang United két brit focistáját, Billy Bone-t és Brian Bothwellt, illetve a csapat német kapusát, Lutz Pfannenstielt is letartóztatták. Ráadásul Perumalt azzal is megvádolták, hogy egy baseballütővel megtámadta a Woodlands Wellington horvát focistáját, Ivica Raguzt annak érdekében, hogy az 1997-ben a bajnokság legjobbjának választott labdarúgó ne léphessen pályára az egyik meccsen.

Szökési kísérlet mínusz 30 fokban

Fentiekért 26 hónap börtönbüntetést kapott, ám miután kijött a rács mögül, nem sokáig volt szabadlábon. 2003-ban már négy évre ítélték el, ekkor a labdarúgástól független vádakkal: ezúttal kétrendbeli csalás, illetve hitelkártya-hamisítás volt a vétke. Szabadulásakor úgy döntött, hogy magasabb szintre fejleszti a bundázást: sokkal egyszerűbb azokat a mérkőzéseket befolyásolni, amelyeket ő szervez. Így aztán megszerezte a szükséges papírokat ahhoz, hogy futballmenedzser és rendezvényszervező legyen, és kisebb országok futballszövetségénél kezdett el próbálkozni. Az első általa összehozott meccs a 2008-as Merdeka-kupán volt. Ezt a viadalt 1957-től kezdve minden évben megrendezik Malajziában, és időnként magyar csapatot is meghívtak, 1995-ben például a Vasas lett az ezüstérmes. 2008 óta azonban nincs Merdeka-kupa, vélhetően mert akkor Perumal beszervezte Sierra Leone U20-as válogatottját, amely Afganisztánt és Nepált legyőzte, azonban a maláj csapattól 4-0-s vereséget szenvedett.

Forrás: AFP/Kaisa Siren

Egy évvel később ő vitte a zimbabwei válogatottat Malajziába, amely két meccset is játszott a helyiekkel, és mindkétszer kikapott, utólag kiderült, hogy Zimbabwéból valójában nem a válogatott érkezett, hanem egy klubcsapat. 2009 decemberében szintén egy álzimbabwei válogatott kapott ki Thaiföldtől és Szíriától is. 2010 decemberében pedig Perumalnak egy kamu togói válogatottat sikerült összehoznia, amely barátságos mérkőzésen 3-0-ra kikapott Bahreintől.

Módszere végül is érthető: minek vesződni egy-egy futballista megvesztegetésével, amikor az egész csapatot is meg lehet venni?
Miután Perumal 2010-ben a börtön elől elmenekült Szingapúrból, fél éven keresztül Londonban élt Rajamorgan Chelliah néven. Hat hónapra előre kifizette a lakbérét, sőt tevékenyen részt vett a helyi tamil közösség életében, ahol mindenki rendes, tisztelettudó emberként ismerte.

Miután Finnországban elfogták, az angol rendőrség átkutatta a lakását, ám semmit sem találtak, mivel egyik barátja, bizonyos Chandra Ratna kiürítette a lakást. A finn bíróság végül tavaly júniusban első fokon két évre ítélte Perumalt, aki fellebbezett az ítélet ellen, arra hivatkozva, hogy folyamatosan együttműködött a hatóságokkal. Pedig elfogása után még szökéssel is próbálkozott, ami a finn rendőrök szerint kifejezetten mulatságos volt: amikor bekísérték a főkapitányságra, kitépte magát a zsaruk kezéből, és futni kezdett. A rendőrök csak álltak és nézték: Rovaniemiben akkoriban éppen mínusz 30 fok volt, Perumal pedig csak egy farmert és egy pólót viselt. Nem is szaladt messzire: gyorsan visszafordult, odasétált az őt váró rendőrökhöz, és megkérdezte, hogy elviheti-e a kocsit.