Vágólapra másolva!
A nemzetközi fogadási csalásokkal kapcsolatban februárban őrizetbe vett diósgyőri labdarúgó, L. Ákos előzetes letartóztatásba került.

Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szóvivője szerdán az MTI érdeklődésére elmondta, a bíróság első fokon úgy döntött, hogy 30 napra házi őrizetbe kerül a játékos, majd a KNYF fellebbezése után másodfokon elrendelte az előzetes letartóztatását, amelyet kedden foganatosítottak a hatóságok.

A KNYF és a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai február 21-én állították elő és vették őrizetbe L. Ákost, akivel négyrendbeli, gazdálkodó szervezet dolgozója által kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntettének a megalapozott gyanúját közölték.

A gyanú szerint a futballista 2009 augusztusában két Ligakupa-mérkőzés, 2010 májusában pedig két élvonalbeli bajnoki találkozó eredményét kívánta befolyásolni. L. Ákos, akivel klubja március elején szerződést bontott, tagadja bűnösségét.