Vágólapra másolva!
A többek között a Chelsea-ben szereplő Branislav Ivanovic és a Juvetusnál mostanság mellőzött Milos Krasic képviselője, Vlado Borozan FIFA-licences játékosügynök szerint Juhász Roland ideális megoldás lenne az olasz Napoli számára.

Borozan az olasz CRC rádiónak nyilatkozva azt mondta, nem lát esélyt arra, hogy a Napolival korábban többször hírbe hozott védence, Branislav Ivanovic elhagyná a Chelsea-t.

A játékosügynök szerint a dortmundi Neven Subotic és az Anderlechtben játszó Juhász Roland leigazolása is jó megoldás lenne a BL-nyolcaddöntőben a Chelsea ellen búcsúzó olasz klub számára, amelyet Borozan már az európai nagycsapatok közé sorol. "Subotic a tudása és a kora miatt is beleillene a Napoli nagyravágyó terveibe, Roland pedig oszlopa a magyar válogatottnak és az Anderlechtnek" - nyilatkozta Borozan.

Juhászt tavaly nyáron nem engedte el klubja a skót Rangershöz, de azt az ígéretet kapta, ha idén kifizeti érte egy csapat az Anderlecht által kért összeget, akkor nem tesznek neki keresztbe.