Vágólapra másolva!
A Barcelona világklasszisai állandóan hangsúlyozzák Josep Guardiola edző fontosságát. Az egykori középpályás finomhangolta a Barca alaptaktikáját, amit a csapat minden körülmények között igyekszik betartani. Az elmúlt években a legjobb ellenfeleket is valósággal félresöprő katalánok specialitásait hét pontban foglalta össze az akadémia korábbi ifjúsági koordinátora, Albert Capella.

A Barcelona jórészt az utánpótlás-nevelésének köszönheti a sikersorozatát, de nem csak a jelenlegi keretből tanultak sokan a La Masián: Guardiola is innen került ki játékosként, majd az edzői pályafutását is a B csapatnál kezdte.

Forrás: AFP/Eric Cabanis
Guardiola a brazil Ronaldo ellen egy gálameccsen

Egy holland szakíró, Simon Kuper interjút készített a Vitesse Arnhem pályaedzőjével, Albert Capellával, akinél jobban kevesen ismerik a La Masiát. Capella hét évig dolgozott ifjúsági koordinátorként az akadémián, olyan játékosokat nevelt, mint Víctor Valdés, Andrés Iniesta, Francesc Fabregas, Sergio Busquets vagy Lionel Messi. Capella hét pontban foglalta össze azokat a taktikai újításokat, amelyekkel Guardiola továbbfejlesztette a Barcelona játékát.

1. Labdabirtoklás

Valószínűleg a legfontosabb eleme a Barcelona játékának. Az alaptaktikához korábban is hozzátartozott, hogy igyekeztek megbecsülni a labdát, sokáig járatták, azonban Guardiola ezt szinte a végletekig megköveteli. Szerinte a cél az, hogy minden meccsen 65-70 százalékban náluk legyen a labda, amit jellemzően sikerül is teljesíteni: az elmúlt idényben a spanyol bajnokságban a Barca átlagban 72 százalékban birtokolta a labdát, a mostaniban pedig ugyanez a szám 70.

Ennek kettős célja van: ha náluk van a labda, az ellenfél biztosan nem szerez gólt, másrészt az ellenfél sokkal gyorsabban elfárad a hiábavaló labdakergetésben. Hogy ezt mennyire komolyan veszik, bizonyítja, hogy a védők is csak a lehető legritkább esetben vágják ki céltalanul a labdát, még a legszorongatottabb helyzetben is próbálnak passzolni, még Víctor Valdés kapus is.


A Real Madrid elleni rangadón a kapus hibájából már az első percben gólt kapott a csapat, de a folytatásban a társak ugyanolyan nyugodtan adták neki a labdát, amit Valdés igyekezett is megjátszani. A higgadtság kifizetődött: a Barca 3-1-re fordított a Bernabéuban.

2. Letámadás

Ezzel a módszerrel sok együttes él, az Arrigo Sacchi-féle legendás AC Milan pedig igen magas szintre fejlesztette. A Barcelonánál azonban tökéletesen működik, a csapat abban a pillanatban letámad, amint elveszítette a labdát. Guardiola szerint az ellenfél játékosa akkor a legsebezhetőbb, amikor labdát szerzett, figyelme ugyanis megoszlik a becsúszás vagy szerelés miatt, ami ráadásul extra energiát vesz ki belőle. Éppen ezért a lehető leggyorsabban meg kell próbálni visszaszerezni tőle a labdát, mielőtt átlátná a játékhelyzetet. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a letámadást ne csak egy vagy két játékos végezze: mindenkinek csatlakoznia kell, aki a labda közelében van.

Forrás: AFP/Pedro Armestre
Sacchi Milanja és az olasz foci is hatott Guardiolára

3. Az öt másodperces szabály

A letámadás azonban nem tart sokáig, egészen pontosan csak öt másodpercig. Ha ennyi idő alatt nem sikerül megszerezni a labdát, akkor a Barcelona rögtön visszaáll egy körülbelül 25-30-méteres sávba, ekkora a távolság a legelső ember (rendszerint Messi) illetve a leghátsó között. Az ellenfélnek ezen a rendkívül kompakt falon kellene átjutnia. A csapat játékosai igyekeznek közel helyezkedni egymáshoz (főleg a középpályások), és együtt mozogni. Johan Cruyff szerint a Barca azért tudja mindig olyan gyorsan visszaszerezni a labdát, mert a játékosoknak csak ritkán kell tíz méternél többet futni, vagy ennél hosszabban passzolni.

4. Labdaszerzés

Persze a kritikus öt másodperc után is próbál labdát szerezni a Barcelona, de nem kezd ötletszerű letámadásba. Xaviék pontosan tudják, melyek azok a pillanatok, amikor érdemes kilépni az előző pontban említett falból. Az egyik lehetőség, mikor az ellenfél játékosa labdakezelési hibát vét, ilyenkor a hozzá legközelebb álló barcás azonnal letámadja, a többiek pedig követik.


Egy másik lehetőség, ha az ellenfél labdás embere a saját kapuja felé fordul. Ilyenkor leszűkülnek a lehetőségei, amit Guardiola szerint ki kell használni. Ha nem is veszik el tőle a labdát, akkor is csak hátrafelé passzolhat, vagyis a Barcelona területet nyer.

5. A 3-1 szabály

Azért olykor az ellenfél közel kerül a Barcelona tizenhatosához, ilyenkor jön az, amit az edző Olaszországban tanult. Guardiola több mint két évet játszott a Serie A-ban, és az ott tapasztaltakból is építkezik. Ha az ellenféltől valaki megközelíti a Barca tizenhatosát, életbe lép a 3-1 szabály: a hozzá legközelebb álló hátvéd megpróbálja szerelni, miközben három társa igyekszik őket körbevenni mintegy háromméteres távolságban. Ezzel kettős védővonalat húznak az ellenfél köré.

6. Nincs kontra

A legtöbb csapat a labdaszerzés után igyekszik a lehető leggyorsabban támadást indítani. Sok edző szerint a labdát elveszítő csapat általában rendezetlen, ezért egy gyors kontrával könnyebb helyzetbe kerülni. Guardiola azonban nem így gondolkodik: szerinte a labdát szerző játékos kifejezetten sebezhető (lásd a kettes pontot), a legjobb tehát, ha a lehető leggyorsabban passzol.

Forrás: AFP/Javier Soriano

A labdaszerzéssel megtette a dolgát, utána semmi különlegeset nem kell tennie. A Barca-drukkerek néha a hajukat tépik, hogy a csapat miért nem kontráz - itt a magyarázat. Az egyetlen kivétel, ha a Barca az ellenfél tizenhatosánál szerez labdát, ez esetben irány a kapu.

7. Az egy másodperces szabály

Egyetlen csapat sem alkalmazza a fenti módszereket, ami hátrányt is jelent a Barcelonának, amennyiben sokkal nehezebb beépíteni a csapatba az új igazolásokat. Még a világklasszisok közül sem mindenki tudja elfogadni, vagy alkalmazni ezt a futballfilozófiát, elég, ha csak Zlatan Ibrahimovicra gondolunk.

A klub korábbi ügyvezetője, Joan Oliver az egész rendszert az egy másodperces szabályban foglalta össze: ha egy játékosnak egy másodpercnél tovább kell gondolkodnia azon, hogy a társa merre mozog, hová érdemes passzolni, mi a következő lépés, akkor az az akció sikertelen lesz. Éppen ezért élveznek előnyt Guardiola számára azok, akik a La Masiában tanulták a sportág alapjait: számukra ez a stílus a természetes. Ezért épült be gyorsan a csapatba Sergio Busquets, Pedro vagy Thiago Alcántara, és ezért szorgalmazta ennyire Guardiola Fabregas visszahozását.

www.global-soccer.eu