Vágólapra másolva!
A magyar bundabotrányban korábban szervezési és fordítási feladatokkal megbízott D. Károllyal készítettek dokumentumfilmet, amelyben a Szerbiában élő, "Karesz" becenevű férfi elmondta, hogy csupán egy magyar focista volt, aki nemet mondott nekik. A Becsengetünk és elfutunk című filmből megtudhatjuk, hogy Bundesliga-meccset is megpróbáltak elcsalni magyar játékosok segítségével.

D. Károly szerint 2001 és 2005 között harminc magyar bajnokit, válogatott és nemzetközi mérkőzést manipuláltak, miközben hatvan magyar vagy Magyarországon játszó légióst szerveztek be. 2001-ben, a Hertha-Cottbus német bajnokit is megpróbálták elcsalni, de akkor egy magyar játékos átverte őket.

"A szervezet a döntetlent játszotta meg, és öt cottbusi futballistát fizetett le. Köztük a horvát kapust, egy román, egy színes bőrű és két magyar játékost. A meccset azonban a Cottbus nyerte 3-2-re, a megállapodás értelmében vissza kellett volna adni a pénzt, valamennyien megtették, csak az én emberem, az egyik magyar játékos nem."

A 2001/2002-es szezonban három magyar focistája volt a Cottbusnak, Sebők Vilmos, Mátyus János és Vasile Miriuta, a Fussballdaten.de német oldal statisztikája szerint az említett meccsen csak Sebők játszott közülük.

Mindössze egy magyar focista volt, akit nem sikerült lefizetniük, Salamon Miklósról van szó, akit még a Dunaferr játékosaként kerestek meg 2001-ben, hogy bundázza meg az Olympiakosz Nicosia elleni UEFA-kupa-visszavágót.

"A szervezet két horvát tagjával jártam Salamon Miklósnál" - idézi a Nemzeti Sport "Kareszt". "Még ma is emlékszem Miklós akkoriban épített rácalmási házára, arra, hogy nem volt kész a kerítés, és hogy illő vendéglátásban részesültünk. Mégis dolgavégezetlenül távoztunk, mert a csapatkapitány kijelentette, hogy nem érdekli az ajánlat. Pedig a dollárok ott lapultak a táskában."

D. Károly hozzátette, hogy utána viszont négy másik dunaújvárosi játékossal sikerült megállapodniuk. A 2-2-es első, ciprusi meccset követően a győri visszavágón 4-2-re kikapott a Dunaferr, és kiesett, D. Károly szerint 300 ezer dollárt kaptak a beszervezett játékosok.

Forrás: AFP/ANP
Jobbra Salamon, balra Pomper, aki bevallotta, hogy bundázott

Korábban az [origo] is beszámolt róla, hogy bunda lehetett a meccs, akkor Salamon Miklós, valamint Éger László is beszélt arról, hogy történt megvesztegetési kísérlet, de mindketten visszautasították az ajánlatot, és Szabó József klubelnök is az öltözőben figyelmeztette a játékosokat, hogy ne menjenek bele a bundázásba.

Szerdán, 21.15-kor az m1-en vetítik a filmet, amelyet Novák Tamás rendezett, ő így nyilatkozott: "Sokan perrel fenyegetőztek, és akadt olyan - a fogadási csalásban gyanúsítottként szreplő - futballista is, aki kijelentette, hogy egymillió forintért kitálal. Egy, ma már edzőként dolgozó korábbi játékos viszont letiltotta a vele készített anyagot."