Vágólapra másolva!
Szombat este nyolc órakor alighanem a világ minden futballrajongója a Camp Noura koncentrál, két BL-elődöntő között a spanyol bajnoki cím a tét a Barcelona és a Real Madrid összecsapásán. Kérdés, hogy négypontos előnyben lévő madridiak mestere, José Mourinho bevállalja-e a hét közben a Chelsea által eredményesen bemutatott antifutballt. A két edző sakkjátszmája mellett a világ talán két legjobb focistája, Lionel Messi és Cristiano Ronaldo összecsapásaként harangozzák be a meccset, mind a ketten rekordot jelentő 41 gólnál járnak a spanyol bajnokságban.

A szuperrangadó időzítése nem is lehetett volna szerencsétlenebb a két együttes számára, hiszen a bajnoki cím sorsáról döntő mérkőzést két Bajnokok Ligája-elődöntő között játsszák. A Real Madrid, illetve az FC Barcelona számára a szezon egyetlen hét alatt sikertelenné válhat, és a csapatok nem koncentrálhatnak minden erejükkel az ősi rivális elleni találkozóra, pár nappal később ugyanis egy legalább ilyen fontos összecsapás vár rájuk.

Defenzív futballal nem lehet 107 gólt szerezni

A két csapat közül a Real van kedvezőbb helyzetben. Egyrészt a madridiaknak egy nappal több idejük volt arra, hogy kipihenjék a BL-meccset, illetve készüljenek a nagy rangadóra: Sergio Ramosék kedden játszottak Münchenben, míg a Barca szerdán lépett pályára Londonban a Chelsea ellen. A katalánok nem is utaztak haza a meccs után, hanem csütörtökön még Angliában edzettek egyet, és csak ezt követően ültek repülőre.

A Real hívei azonban nemcsak emiatt várhatják nyugodtabban a mérkőzést: a madridiak jelenleg négy ponttal vezetnek a Barca előtt, vagyis elméletileg akár ki is kaphatnak a Camp Nouban, még akkor is maradna a fórjukból, egy döntetlennel pedig hatalmas lépést tennének az aranyérem felé. Ebből pedig automatikusan következik a mérkőzés egyik legnagyobb dilemmája, legalábbis José Mourinho számára, és egész Spanyolország azt találgatja, hogy a portugál vajon milyen taktikával és felfogásban küldi pályára együttesét.

Mourinho csapatát sokan még mindig defenzívnek tartják, annak ellenére, hogy a Real ebben a szezonban a bajnokságban már 107 gólnál tart, amivel beállította a spanyol rekordot. "Akik szerint Mourinho állandóan csak védekezik, elég, ha megnézik a statisztikákat" - mondta a csapat másodedzője, Aitor Karanka a múlt heti, Sporting Gijón elleni bajnoki után. Az El Clásico előtti sajtótájékoztatón pedig kijelentette: "Ez a meccs olyan lesz, mint a legutóbbiak a Camp Nouban, amelyeken gólokat szereztünk, és döntetleneket értünk el. Szombaton ugyanerre a hozzáállásra van szükségünk."

A Real Madrid bekkelni akar

Karanka elsősorban a januári Spanyol Kupa-mérkőzésre utalhatott, ahol a Real 2-2-es döntetlent ért el Barcelonában, mégpedig kifejezetten offenzív játékkal, más kérdés, hogy ezzel az eredménnyel is kiesett. Ennek ellenére a meccs után a spanyol sportsajtó (elsősorban a madridi része) a Realt ünnepelte, a barcelonai lapok ugyanakkor hozzátették: Mourinho csak azért választotta ezt a felállást, mert nem volt más lehetősége, lévén az első találkozón a csapata kikapott.

Ennek megfelelően sokan úgy vélik, hogy a madridiak megint elsősorban a védekezésre koncentrálnak majd, ahogy a barcelonai Sport fogalmazott: antifutballt játszanak. A katalán napilap a tavalyi Spanyol Kupa-döntőt hozta fel példaként, ahol a Real 1-0-ra nyert, de a Sport szerint igyekezett a játékot harccá változtatni, mert a futballban a Barca jobb.

Forrás: AFP/Cesar Manso

A Real egykori trénere, Bernd Schuster, aki játékosként mind a két csapatban megfordult, szintén defenzív Realt vár. "A Madridnak elég egy döntetlen, ami nagy előny. Nem hiszem, hogy Mourinho támadó felfogásban küldi pályára a csapatot." Még a szezon első felében egyszer megkérdezték Mourinhót, hogy nem bánná-e, ha a két bajnoki egyikén sem tudná legyőzni a Barcelonát, de az aranyérem az övé lenne, a válasz pedig egy egyértelmű nem volt.

Sakkjátszma a futballpályán

A Barcelona számára viszont minimum a döntetlen tartaná életben a bajnoki reményeket. Ha a katalánoknak sikerül megverniük a Realt, akkor a két csapat közötti különbség egy pontra csökkenne, márpedig ez pszichésen hatalmas csapás lenne a madridiakra - hiszen nem is olyan régen a fór még tíz pont volt. Ráadásul a Madrid sorsolása nehezebb, játszik még a Sevillával és az Athletic Bilbaóval is, utóbbival ráadásul idegenben. A katalánoknak is lesz nehéz ellenfelük, de az Espanyolt és a Málagát is a Camp Nouban fogadják, márpedig hazai pályán a csapat 54 mérkőzés óta veretlen. A Real ellen pedig Guardiola edzősége mellett szinte makulátlan a mérlege, az egyetlen vereség a már korábban említett kupadöntő.

A Barcánál sokkal kevesebb a kérdőjel a taktikát és a kezdő tizenegyet illetően, mint a Realnál: a játékfelfogás örök, ami pedig a csapatot illeti, a Chelsea ellen sérülés miatt hiányzó Gerard Piqué alighanem visszatér, és így Carles Puyol játszhat balhátvédet. Alexis Sánchez játéka viszont erősen kérdéses a csatársorban, így Pedro bekerülhet a kezdők közé, ami egy kicsit aggodalommal tölti el a katalán híveket, mert a támadó nincsen csúcsformában.

Persze Guardiola mindig jó lehet valamilyen meglepetésre, a Real ellen gyakran van váratlan húzása, mint például Daniel Alves középpályásként szerepeltetése. A sakkjátszmában persze Mourinho is partner: a Marca például arról cikkezett, hogy a portugál kihagyhatja a fáradtnak tűnő Mesut Özilt, és Kakát szerepeltetheti a helyén - viszont a másik madridi újság, az AS a német és a brazil támadó középpályás együttes bevetését jósolta, mégpedig Ángel di María kárára.

Forrás: AFP/Pedro Armestre

Messi, Cristiano Ronaldo és a többiek

A meccs természetesen a világ jelenlegi két legjobb futballistájáról, Lionel Messiről és Cristiano Ronaldóról is szól, akik fej fej mellett haladnak a bajnokság góllövőlistáján - mind a ketten 41 találatnál járnak, ami már most új rekord a Primera Divisiónban. A portugált korábban sokat kritizálták a miatt, hogy az igazán fontos meccseken nem képes kiemelkedően játszani, ám a két Barca elleni kupameccsen egyaránt eredményes volt, míg Messi a legutóbbi három mérkőzésen a Real ellen nem szerzett gólt. Az argentin viszont összesen már 13 gólnál jár a madridiak ellen, és ha még egyet szerez, akkor ebből a szempontból is utoléri a Barca legendáját, César Rodríguezt. Xavi viszont biztosan megdönt egy rekordot: neki ez lesz a 32. mérkőzése a Real ellen, és a Barcából senki sem lépett pályára ilyen sok alkalommal az ősi rivális ellen.

A madridi újságok ugyanakkor igyekezték kihangsúlyozni, hogy az El Clásicón nem csak Messi és Cristiano Ronaldo lesz a pályán, és éppen az lehet a döntő, hogy csapattársaik mit tesznek hozzá a mérkőzéshez. Ebből a szempontból a Real áll jobban: míg a Barcelona csak mérkőzései 40 százalékát tudta megnyerni, amikor Messi nem volt eredményes, addig a madridiak a meccsek 61 százalékában akkor is győztek, ha a portugál nem szerzett gólt. A Realnál Gonzalo Higuaínnak 21, Karim Benzemának pedig 18 találata van - a Barcánál a házi góllövőlistán Sánchez és Xavi a második holtversenyben 10-10 góllal. Egyetlen csapat sem lőtt több alkalommal kapura, mint a madridiak, akik a bajnokságban 645-ször próbálkoztak gólszerzéssel - majdnem tízzel többször, mint a katalánok.

www.global-soccer.eu