Vágólapra másolva!
Kiesett az NB I-ből a nyeretlenül sereghajtó Zalaegerszeg, miután otthon is 2-0-ra kikapott a címvédő Videotontól.

Pirosat kapott a bírót kergető és lökdöső ZTE-kapus

A zalaiak 1994 óta megszakítás nélkül szerepeltek az első osztályban, a 2001/02-es szezonban bajnoki címet nyertek, s a Bajnokok Ligája következő kiírásában, a selejtezőben, emlékezetes meccsen 1-0-ra verték a Manchester Unitedet a Népstadionban.

A ZTE a mostani idényben 25 forduló alatt egyszer sem nyert, nyolc döntetlen mellett 17 vereség a mérlege. A zalaiaknak öt fordulóval a zárás előtt 15 pont a lemaradásuk a még bennmaradást érő 14. helyen álló Pápával szemben, ám azonos pontszám esetén is búcsúznak az első osztálytól. Ilyen esetben ugyanis a több győzelem rangsorol, s ebben a mutatóban már nem hozhatják be a Pápát.

OTP Bank Liga, 25. forduló:
ZTE - Videoton 0-2 (0-1)
Zalaegerszeg, 1500 néző
v: Oláh
ZTE: Jahic - Kocsárdi, Bogunovic, Szalai, Hidvégi (Vlaszák, 40.) - Ganugrava, Panikvar, Balázs Zs., Nicorec (Hernandez, 80.) - Pavicevic (Polareczki, 60.), Brkic
Videoton: Tujvel - Szolnoki, Vinicius, Vaskó, Hector, Tóth B. - Sándor Gy. (Peric, 60.), Gosztonyi (Olivera ,83.), Kovács I. - Gyurcsó, Nikolics (Brandao, 79.)
gól: Nikolics (40., 11-esből), Gosztonyi (73.)
kiállítva: Jahic (39.), Bogunovic (39.), illetve Vaskó (68.)
sárga lap: Balázs Zs. (71.) Szalai (87.), illetve Vinicius (49.), Szolnoki (76.)

Vendégfölény jegyében telt az első negyedóra, a második 15 percben azonban aktívabbá váltak a zalaiak, s előttük is adódott lehetőség. A félidő hajrájában felgyorsultak az események: egy erősen vitatható 11-es megítélése után a játékvezető előbb Bogunovicot, majd Jahicot állította ki, miközben a közönség a "Gyertek le!" rigmust skandálta.

Szünet után hősiesen küzdött a ZTE, a vendégek nagy mezőnyfölényben játszottak, a játékvezető pedig egy műesés nyomán ezúttal Vaskót állította ki. Ezután növelte előnyét a vendégcsapat, és bár a hajárban a ZTE előtt is adódtak lehetőségek, ezek kimaradtak.