Vágólapra másolva!
José Mourinho pályafutása legnehezebben megszerzett bajnoki aranyérmének nevezte a Real Madriddal elért első helyet, és külön köszönetet mondott a családtagjainak, akiknek rengeteg nehézséget kellett elviselniük a szezon során.

Azzal, hogy a Real Madrid 3-0-ra győzött a Bilbao ellen, kiderült, a Barcelona már nem érheti utol a hátralévő két fordulóban a madridiakat, akik így 2008 után ismét bajnoki címet ünnepelhetnek.

A Real edzője, José Mourinho pályafutása hetedik bajnoki aranyérmét nyerte, korábban a portugál Portóval, az angol Chelsea-vel és az olasz Interrel is kétszer lett első.

"Ez volt a legnehezebben megnyert aranyérmem, pedig korábban akadt példa olyanra is, hogy csak az utolsó fordulóban sikerült bebiztosítani az aranyérmet. Nem ajándékba kaptuk ezt a bajnoki címet, keményen megdolgoztuk érte, minden játékos fantasztikus szezont tudhat maga mögött, a megszerzett 94 pont pedig önmagáért beszél, ez kirívóan magas a nemzetközi futballban. A legmagasabb szinten játszottunk egész idényben, úgyhogy most itt az idő ünnepelni, mindenki megérdemli, aki tett azért, hogy a csapat aranyérmes legyen" - nyilatkozta a Real Madrid edzője.

Persze Mourinho nem hazudtolta meg magát, az ünneplés közben sem felejtette el megemlítenni, hogy ideje elkezdeni a felkészülést a következő szezonra. Azt is elmondta, a csapat megérdemli a szurkolók szeretetét, és reméli, a hétvégi, Mallorca elleni meccsen ezt meg is kapják a játékosok. Mourinho külön köszönetet mondott a családtagjainak, akiknek szerinte rengeteget kell szenvedniük az idény során, de nagyon sokat ér az ő támogatásuk.