Vágólapra másolva!
A Videoton Sándor 90. percben szerzett góljával nyert a Győr ellen az NB I 28. fordulójában vasárnap, így nagy lépést tett az ezüstérem megszerzése felé.

Videoton FC - Győri ETO FC 2-1 (0-0)
Székesfehérvár, 6000 néző
vezette: Andó-Szabó
Videoton: Bozovic - Szolnoki, Caneira, Vinicius, Hector - Tóth B. (Kovács I. 72.), Mitrovic - Oliveira (Torghelle 82.), Sándor, Walter Lee (Gyurcsó 65.) - Nikolics
Győr: Stevanovic - Takács Á., Djordjevic, Stanisic, Völgyi - Varga R. (Ahjupera a szünetben), Trajkovic, Fehér Z., Pátkai (Kamber 79.), Koltai - Strestik (Dudás Á. 85.)
gól: Nikolics (47.), Sándor (90.), illetve Koltai (50.)
sárga lap: Sándor (31.), Szolnoki (56.), Bozovic (58.), illetve Völgyi (31.), Strestik (33.), Pátkai (62.), Fehér Z. (64.)

Az első húsz perc alatt három gólt is szerezhettek volna a hazaiak, de Stevanovic rendre jól védett. A játékrész derekától már leginkább csak a helyzetek előkészítéséig jutott a Sousa-csapat, ekkor a Győr kapuja már nem forgott veszélyben. Fordulás után gyors gólváltással indítottak a csapatok, majd mezőnyben is kiegyenlítettebb lett a játék. Mindkét edző a támadásokat próbálta cserékkel élénkíteni, bár a vendégek elsősorban a védekezésre összpontosítottak. A 90. percben Sándor egy jól eltalált lövéssel eldöntötte a meccset, és így a Győrt három ponttal előző Videoton közel került az ezüstéremhez.

http://www.youtube.com/embed/FD1rrOqCO4U


Az állás:

1.28208059-1868 pont
2.28193654-1960
3.28183751-3157
4.28127944-3443
5.281251146-3841
6.28118942-4841
7.281241238-3940
8.28811937-3435
9.28971229-3134
10.288101033-4334
11.28891129-3933
12.28871334-4431
13.28861426-3630
14.28514931-4129
15.28591427-4722
16.28191823-6112